A kellemesebb, tavaszi idő beköszöntével, március 25-től újra kisállatvásárokat rendez az Intézmény- és Piacfenntartó Szervezet havonta egy alkalommal, szombati napon, Kecskemét közkedvelt használtcikk piacán: a Szent László körúti vásártéren, a Gokart pálya melletti területen.
Több, mint 15 éves múltra tekint vissza Kecskeméten a kisállatvásárok rendezésének hagyománya. Kecskeméten – az ország földrajzi középpontjában, minden irányból jól megközelíthető helyen – a Szent László körúti vásártéren mutatják be és kínálják eladásra kisállataikataz ország különböző részeiből érkező tenyésztők és árusok.
A 2017-es esztendőben márciustól októberig, minden hónap második felében, a megszokott rend szerint szombatonként lesznek majd a látványos kisállatvásárok,melyeket akár kellemes szabadidős elfoglaltság, vidám családi program keretében is ezrek szoktak megtekinteni.
A Szent László körúti vásártéren az árusokat kulturált környezet várja,térkövezett árusítóhelyeken tudnak kitelepülni, ahol egyúttal parkolni is lehet. A vízi szárnyasokat, baromfikat és egzotikus díszbaromfikat, verseny- és díszgalambokat, kiskecskéket és a mindenféle hobbi állatokat: rágcsálókat – köztük nyulakat, hörcsögöket, tengeri malacokat, díszmókusokat, csincsillákat; díszmadarakat – így különféle papagájokat, díszpintyeket, kanárikat; továbbádíszhalakat, hüllőket, sőt ízeltlábúakat kínálják megtekintésre és eladásra atenyésztők, akik szükség esetén hasznos tanácsokkal is ellátják vásárlóikat.
A belépés a lakosságnak gyalogosan ingyenes, az árusoknak az árusításra jogosítóbelépőjegy ára rendkívül kedvező: mindössze 1.000,- Ft. Fontos tudni azonban, hogy a kiállítóknak, árusoknak állatorvosi igazolás bemutatása kötelező!
Érdeklődni, árusítási szándékot bejelenteni e-mailben, vagy telefonon lehet, a következő elérhetőségek valamelyikén:[email protected], Czinege István: 30/903-7245
2017-ben a kisállatvásárokra Kecskeméten, a Szent Lászlókörúti vásártéren az alábbi időpontokban kerül sor:
- március 25-én,
- április 22-én,
- május 27-én,
- június 24-én,
- július 22-én,
- augusztus 26-án,
- szeptember 23-án,
- október 28-án.