- március 7-én tartották a Nyugdíjasok Klubjainak Megyei Jogú Városi Szövetsége évzáró közgyűlését, melyen Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere a saját és az
önkormányzat nevében köszöntötte az egybegyűlteket.
Ezt követően Dr. Tiba István a szövetség elnöke ismertette a klubok tavalyi, illetve jelenlegi munkáját, majd beszélt a jövőbeni terveikről. A 2017-es év is programokban gazdagnak ígérkezik számukra. A program zárásaként a jelenlévők hozzá szólhattak az elhangzottakhoz, melyből aktívan részt vettek.