SAJTÓKÖZLEMÉNY
- március 2-án, Mórahalmon tartotta soron következő taggyűlését a Duna-Körös-Maros-Tisza Nonprofit Közhasznú Kft., amelyet korábban a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, a Csongrád Megyei Önkormányzat, a Vajdaság Autonóm Tartomány, az Arad Megyei Tanács, a Krassó-Szörény Megyei Tanács és a Temes Megyei Tanács alapított. A Kft. feladata a magyar-szerb-román határszakaszon a közös fejlesztési feladatok előkészítése és menedzselése, illetve a régió területén a gazdasági, infrastrukturális, turisztikai, kulturális projektek és rendezvények koordinálása.
A taggyűlésen a Kft. aktuális programjai közül bemutatásra került a Bács-Kiskun megyét érintő „Deam Railway” elnevezésű projekt, melyet az Interreg-IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Programban finanszírozásra választottak ki. A projekt fő célja, hogy elkészüljön a Szabadka-Csikéria-Bácsalmás-Baja vasútvonal fejlesztéséhez szükséges tervdokumentáció, melynek kidolgozását követően remélhetőleg sor kerülhet a vasútvonal újjáépítésére is.
Ehhez kapcsolódó hír, hogy a Programban szintén támogatást nyert a „BABECA” elnevezésű projekt, amely a Baja-Bezdáni-csatorna rekonstrukciójához kapcsolódóan műtárgyfelújítások és kotrási munkák végrehajtását célozza meg. A projekt eredményeképpen nemcsak a térség árvízi veszélyeztetettsége csökken, hanem további térségfejlesztési programok (pl. rekreációs hasznosítás kiterjesztése) indításának lehetőségét is biztosítja.
Kecskemét, 2017. március 3.