Kezdőlap Diákélet VIII. Robotprogramozó Verseny a Bányaiban

VIII. Robotprogramozó Verseny a Bányaiban

Március 18-án, szombaton immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Robotprogramozó Országos Csapatverseny regionális döntője, melyen az 5-8- osztályos tanulók csapatai veszhetnek részt. A verseny keretein belül az ország legjobb robotprogramozó általános iskolás diákjai mérhetik össze tudásukat.

A regionális döntő egyszerre három helyen zajlik az országban, a lelkes diákok Kecskeméten, Sopronban és Hajdúböszörményben is megmérkőzhetnek egymással. A legjobbak juthatnak tovább az áprilisi döntőbe. A kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban 46 csapat fog versenyezni.

Az I-II kategória és a III. kategória számára a program közös regisztrációval, robotellenőrzéssel vagy robotválasztással, illetve megnyitóval kezdődik. Ezt követően az I-II. kategória versenyzői számára ismertetik a szabályokat, ezután kezdődik a programozási rész, mely zártkörű lesz. A III. kategóriába tartozók pedig nyilvános robotika előadásokat tartanak majd. Körülbelül háromnegyed tizenkettőtől közös ebédszünet következik.

Az ebédet követően az I. és II. kategória bemutathatja munkáját a nagy közönség előtt, a III. kategória pedig rapid programozói versenyt tart.
A program közös részét képezi még egy programozói kvíz, illetve egy eredményhirdetés.