Kezdőlap Események Az M+F Autó Cégcsoport is kitelepül a kiskőrösi Agrár-Expóra

Az M+F Autó Cégcsoport is kitelepül a kiskőrösi Agrár-Expóra

Idén is rendkívül izgalmas gasztronómiai és mezőgazdasági programot kínál az immáron VIII. alkalommal megrendezésre kerülő Duna-Tisza közi Agrár Expo, amelyen több mint háromezer kézműves élelmiszert mutatnak majd be a helyi és a környékbeli termelők.

A kiskőrösi M+F Autó cégcsoport márkafüggetlen szervizzel, karosszéria-lakatos és fényezési munkákkal, valamint műszaki vizsgáztatással foglalkozik, idén pedig már hatodik alkalommal veszt részt az agrártalákozón.

Aki kíváncsi az öszkerékmeghajtású autómodellekre és a cég által nyújtott akciós kedvezményekre és szolgáltatásokra, annak mindenképp érdemes kilátogatnia.

Nem éri meg kihagyni az M+F Autó cégcsoport meglátogatását, ugyanis rendkívül kedvező finanszírozási ajánlatokkal, olajcsere esetén grátisz olajjal, matt fényszórópolírozásra és lakkozás-polírozásra 50% kedvezménnyel, tesztvezetésre pedig biztosított időponttal, valamint egy a tesztvezetésre pedig egy 10.000 Ft-os szervízutalvánnyal kedveskednek majd.

A Városi Sportcsarnokban április 8. és 9. között megrendezésre kerülő, évről-évre egyre több látogatónak örvendő Agrár Expo mára már a régió legjelentősebb és leglátogatottabb agráreseményévé nőtte ki magát.

A rendezvény fő célja az elmúlt hét évben nem változott: idén is a minőségi alapanyagokból készült kézműves magyar élelmiszerek népszerűsítése, értékesítése, lehetőségeiknek bővítése áll a középpontban.

A családias hangulatú expón lehetőség lesz az olyan minőségi alapanyagokból készült kézműves élelmiszerek kóstolására és vásárlására is, mint például a házi készítésű füstölt áruk, a kézműves sajtok, a borok, pálinkák, mézek, lekvárok, olajok, tészták, zöldségpástétomok, préselt gyümölcslevek.

Április 8-án, szombaton délután 3 órától Stahl Judit tart főzőshowt a megjelenteknek, április 9-én vasárnap délelőtt 11 órától pedig Hajnóczy Soma bűvészvilágbajnok kápráztatja el a közönséget. 15 órakor kerül sor Wolf Kati fellépésére.