Kezdőlap Rendőrségi hírek Megtalálta a rendőrség az ellopott kerékpárt és két rádiót

Megtalálta a rendőrség az ellopott kerékpárt és két rádiót

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

Az ellopott kerékpárt és kosarában mindkét autórádiót megtalálták és lefoglalták az izsáki rendőrök.

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság Izsák Rendőrőrse lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást R. Sándor ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján a 20 éves kecskeméti férfi 2016. november 11. 20 óra 30 perc és november 12. 0 óra 30 perc között Izsákon egy családi ház udvaráról eltulajdonított egy kerékpárt. Ezt követően a szomszédos utcában egy szintén bekerített ingatlan udvarában álló gépkocsiból ellopott egy autórádiót, majd a következő utcában egy lezárt állapotú autóból szintén egy rádiót tulajdonított el.

 

A rendőrök az adatgyűjtés során pár órán belül beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit. Az ellopott kerékpárt és kosarában mindkét autórádiót megtalálták és lefoglalták az egyenruhások.

 

Az Izsáki Rendőrőrs a nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.