Szép tisztelgés az idén 120 esztendeje született Kósa György előtt ez a lemez, melyen a zeneszerző bensőséges hangulatai által inspirált kiváló előadásokat hallunk.
Kósa György zongoraművészként, zeneszerzőként és pedagógiai munkássága révén is a XX. századi magyar zenemeghatározó személyisége volt. Bartóknál, Kodálynál és Dohnányinál tanult– de aztán egészen különleges zenei nyelvezetet alakított ki, melyben éppúgy jelen van a későromantika hangja, mint a bartóki modernizmus, az expresszionizmus, vagy éppen a vallásos miszticizmus.
Noha ez nem talált mindig a legkedvezőbb visszaigazolásra, Kósa György tudatosan a saját útját járta, és gazdag életművet hagyott hátra. Kilenc operát és kilenc szimfóniát, tizenegy balettet vagy pantomimet, közel ötven kantátát és oratóriumot, és számos más zenekari- és kamaraművet, hangszeres darabokat és mintegy kétszáz dalt írt.
A kiváló magyar zeneszerző életművében mégis különös helyet foglalnak el kamaraművei és dalai, melyek talán éppen Kósa legszemélyesebb hangját képviselik. Hiszen ezeket sokszor saját használatra komponálta – és barátaival, vagy tanítványaival közös házi zenéléseken játszották. Az új albumon mindkét műfajból szép példákat hallunk.
Amint azt itt is hallhatjuk: Kósa előszeretettel használta kamarazenei darabjaiban az emberi hangot, mivel zenéjével nemcsak illusztrálta az énekelt szöveget, hanem értelmezte is; a kisegyüttes bensőséges hangulatával, az énekhang és hangszerek kínálta együtthangzással megsokszorozta a szöveg hallgatóra tett hatását.
Kósa Györgyöt mindig is zeneszerzői fontosságához mérten népszerűsítette a magyar hanglemezkiadó, és így az évtizedek alatt számos kiváló felvétel készült szerzeményeiből a Hungarotonnál. Ez a sorozat pedig a mában is folytatódik, hiszen az ugyancsak Dirk Hegemann nevével fémjelzett, öt éve megjelent „Kamarazene brácsával” első CD-je után a napokban megjelent a folytatás is.
Míg az első lemezen a hegedűre és brácsára írt Duó (1943), a Vonóstrió (1946), a 16 miniatűr (1964), a Hat új miniatűr (1969), és a szólóbrácsára komponált In memoriam (1977) hangzott fel – a második korongon az Istenes énekek (1936), a Trió (1941) és a Balázsolás (1967) hallható. Az Istenes énekek öt versből álló sorozata és a későbbi Balázsolás kantáta egyaránt a Kósa által nagyon szeretett Babits Mihály versei készült, még a Trió négytételes, nem szokványos: lassú-lassú-gyors-lassú temójú fuvolára, brácsára és csellóra írt nagy lélegzetű kamarazene.
A darabok hangszer-összeállítás tekintetében a mélyhegedű köré épülnek fel, melynek megszólaltatója: Dirk Hegemann egyébként évek óta sokat tesz Kósa György és más magyar zeneszerzők elfeledett darabjainak megismertetéséért. A művek felfedezéséért, valamint átélt, és kiváló előadásáért rajta kívül még Tatjana Ruhlandot (fuvola), Fionn Bockemühlt (cselló), Marc Engelhardtot (fagott), Najbauer Lórántot (bariton) és Pataky Dánielt (tenor) illeti elismerés.
Komlós József JR
