Kezdőlap Események Színes vásári hangulat, hagyományőrző családi programok az VI. HELYI TERMÉK ÜNNEPEN

Színes vásári hangulat, hagyományőrző családi programok az VI. HELYI TERMÉK ÜNNEPEN

 

Három napon át kínálta sokrétű programját az év első nagyszabású főtéri fesztiválja, a VI. Helyi Termék Ünnep. Sokszínű hagyományőrző- és kulturális- és gyerekprogrammal, Aranyhomok Portéka Tanyai Termék és Kézműves Vásárral várta az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület az érdeklődőket.

Hatodik alkalommal, 2017. május 12.-14. között rendezte meg Kecskemét főterén az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület az VI. Helyi Termék Ünnepet. A háromnapos rendezvény bőségesen kínált minden korosztály számára programokat és komoly bemutatkozási lehetőséget teremtett a környékbeli településeknek. Helvécia, Bugacpusztaháza, Fülöpháza, Ballószög, Kiskőrös és Baja önálló kiállítással jelentek meg.

A helyi termékek kiállítása és vására mellett néptánc együttesek, tánccsoportok, citerazenekarok, népzenészek, operett slágerek és nótaműsor szórakoztatta a jelenlevőket. Már a megnyitó is bővelkedett látnivalóban, hiszen a 125. jubileumát ünneplő Helvécia telepeseivel vonult fel, ahol dr. Zombor Gábor országgyűlési képviselő köszöntötte a szomszédos települést.

Az érdekes programok sorozata másnap folytatódott, amikor is reggel 125 helvéciai érkezett kerékpárral a főtérre, ahol Szemereyné Pataki Klaudia fogadta a csapatot. Bár az időjárás a későbbiekben megmutatta esős oldalát is, amint kisütött a nap, ismét megtelt a főtér emberekkel.

Pénteken a Ballószögi Kincsecskék fellépése és táncháza, majd Dokkers zenekar szórakoztatta a jelenlévőket, szombaton a Madzag Bábegyüttes indította a napot a kerékpáros helvéciai csapat nagy örömére. Tűzön-Vízen Át Egyesület alapozta meg a hangulatot a 35 éves Hegedűs Együttes gálaműsorához, ahol mintegy 38 zenész húzta a talpalávalót a negyven fellépő táncosnak. A rendkívüli koncerten láthatta mindenki, milyen sok nagy tudású zenészt és néptáncost nevelt ki Kecskemét az elmúlt 35 évben.

Vasárnap a Nagy Tisza néptánccsoport műsora indította a napot, délután az Összerázó Banda, a Kecskeméti Zenészegylet, majd az Uzsgyi zenekar moldvai koncertje és táncháza adott jó hangulatot a rendezvénynek. Este Fejős Jenő “Búsan szól a kecskeméti Öregtemplom harangja” című nótaműsora csábította be a nézőket.

Gyerekparadicsommá alakult a főtér erre a három napra. Népi fajátékokkal már korábbi rendezvényeinken is találkozhattak a legkisebbek, ez alkalommal is volt kukoricamorzsolás, darálás, amelyet Szentkirály települése biztosított számunkra. Pecsétgyűjtő játékunk hatalmas siker lett. Minden játszani kívánó gyerek kapott egy pecsétgyűjtő lapot, amelybe figurás pecséteket lehetett gyűjteni 11 helyszínen, ahol játszani is lehetett, vagy kézműveskedni, esetleg a huszártáborban feladat ellenében kaphattak pecsétet a gyerekek. A Kecskeméti Huszárok Hagyományőrző Egyesülete a lányoktól egy mosolyt, a fiúktól – vagy édesapjuktól – fekvőtámaszt kért cserébe. Nagy sikere volt az íjászatnak és a lovaskocsikázásnak is. Aki legalább 5 pecsétet összegyűjtött, Zrínyi Istvánné kézműves mester mézeskalácsát kapta ajándékba. Igazi közösségi élményben lehetett része annak, aki részt vett ezen a rendezvényen!