Kezdőlap Események Tájékoztató a Városi Szociális Közalapítvány 2016. évi tevékenységéről

Tájékoztató a Városi Szociális Közalapítvány 2016. évi tevékenységéről

 A Városi Szociális Közalapítványt Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata 1993 évben alapította, közhasznú szervezetként szerepel a bírósági nyilvántartásban. Az Alapítványt 7 főből álló kuratórium irányítja, elnök és titkár vezetésével. Munkavállalója nincs, tisztségviselői tiszteletdíjat nem kapnak. A hajdúszoboszlói üdülő gondnoka és az ügyfélszolgálati munkatárs megbízási szerződés keretében látja el feladatát. A kuratórium elnöke és tagjai nem részesültek díjazásban.

Tevékenységét az Ellenőrző Bizottság felügyeli és évente beszámol a Önkormányzat Közgyűlésének.

 Az Alapítvány célja, családok, időskorúak, gyermekek támogatása, segítése. A saját tulajdonban lévő üdülő egységeikben szociálisan rászorult családok üdülését biztosítja csekély térítési díj ellenében. Részt vesz gyermekek táboroztatásában. Kecskemét város nehéz sorsú lakóinak nyújt támogatást, – közhasznú tevékenysége keretében. 

Kiemelt tevékenységek:

 -„Gyermekek a gyermekekért gála” rendezvény: (színházi előadás gyermek-szereplőkkel) , több mint 300 gyermek előadóval.

Üdültetés: saját tulajdonú üdülőkben Balatonfüreden és Hajdúszoboszlón főként szociálisan rászorultak üdültetése.

Gyermekprogramok:

az Alapítvány 200 fő általános iskolás gyermek részére tartott „Húsvétváró rendezvényt”.Filmvetítés, tánc, műsor, étkeztetés gazdag programja felejthetetlen élményt adott a gyermekeknek.

Támogatást nyújtott 80 család részére, mely során a gyermekek nyári táborozását finanszírozta, összesen 1.185 e Ft összegben.

 „Idősek Világnapja” program támogatása: Az Alapítvány támogatta a Margaréta Otthon lakói számára tartott zenés rendezvény kiadásait 110 e Ft értékben.

Jó tanulók támogatása: az Alapítvány 30 fő rászoruló iskolás tanuló részére nyújtott támogatást jó tanulmányi eredmény további ösztönzésére tekintettel 1.840 e Ft értékben.

Karácsonyi ajándékozás: karácsonyi ünnepi műsor keretében 400 fő idős ember és 400 fő gyermek kapott élelmiszer tartalmú karácsonyi ajándékcsomagot, 5000.Ft/fő értékben. Az ajándékozás keretében ünnepi ebéddel és műsorral látta vendégül az Alapítvány a támogatottakat.

A rendezvény és az ajándék költségének forrását az önkormányzati támogatás és a Mercedes adománya biztosította. Gyermekjátékok gyűjtésével a  Megyei Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztály dolgozói és a Tesco munkatársai is gazdagították a gyermekek Karácsonyát.

A Silencio Hajléktalan szállón 70 fő részére biztosított az Alapítvány ünnepi ebédet. Az Alapítvány támogatott további két civil szervezetet és egy kórházi osztály betegeit is a karácsonyi rendezvényük megrendezéséhez összesen 130 e Ft értékben.

 Segélyezés:

 Tüzifa adomány Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával: az Önkormányzat által biztosított a „szociálisan rászorulók téli tüzifa ellátása” c. támogatása keretében az Alapítvány 10.558 e Ft értékben nyújtott támogatást tűzifa adomány formájában 450 család részére

Egyéb szociális segély: 600 fő kapott fentieken kívül szociális segélyt (pénzbeli támogatás, közüzemi díjakhoz kapcsolódó támogatás, étkezési utalvány, iskolai utalvány, egyéb adomány – pl. mosógép, számítógép).

Az Alapítványhoz benyújtott támogatási kérelmek száma évről évre ugrásszerűen emelkedik, 2016. évben a Kuratórium 2060 fő hátrányos helyzetű embert, családot segített a mindennapi megélhetésében.

Több esetben gyors segéllyel enyhített a hirtelen bajbajutottaknak.

2016 évben az igényeket figyelembe véve, bevezették heti két napon, a fogadóórát, melynek keretében nemcsak anyagilag, hanem lelki, szellemi értelemben is segítik a rászorulókat problémáik megoldásában. Többek között, ügyes-bajos dolgok elintézése, tanácsadás, ügyintézés …

A tájékoztató csak a főbb tevékenységet öleli fel.

 Összes bevétel: 38.763 e Ft
Összes kiadás: 38.193 e Ft