Kezdőlap Események A legerősebb női négyes rajtolhat az Eb-n

A legerősebb női négyes rajtolhat az Eb-n

Hétfőn az elnökség jóváhagyta Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány csapatát a plovdivi Európa-bajnokságra. A július 14. és 16. között rendezendő kontinensviadallal kapcsolatban mindössze egy kérdés maradt.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége hétfőn jóváhagyta a plovdivi Európa-bajnokságra utazó magyar csapatot. Hüttner Csaba válogatottjában mindössze egy kérdés maradt, szerdán dől el, hogy férfi K-4 1000 méteren Kammerer Zoltán, Noé Bálint és Ceiner Benjámin mögött Bárdfalvi Márk vagy Pauman Dániel foglalhat-e helyet a negyedik beülőben.

„A férfi ötszáz négyessel kapcsolatban is volt még egy kérdés, ma Dunavarsányban kipróbáltuk a hajót Tóth Dáviddal és Molnár Péterrel is, végül úgy döntöttem, hogy utóbbi versenyzőt nevezem majd az egységbe” – nyilatkozta Hüttner Csaba. A döntés értelmében tehát Nádas Bence, Tótka Sándor, Mozgi Milán és Molnár Péter áll majd rajthoz K-4 500 méteren.

A csapatba nagyrészt az első szegedi válogatót megnyerő versenyzők kerültek be, a nőknél azonban az időrend miatt három egységen is változtatni kellett.

„Az időrend miatt kizárt a női K-1 és K-2 500 méteren a duplázás, így nem tud rajthoz állni Takács Tamara és Vad Ninetta párosa, helyettük a második helyen záró Farkasdi Ramóna és Medveczky Erika indulhat. Ugyanez volt a helyzet az ezer méter esetében is, hiszen az egyes és a páros után rendezik meg a női K-4 500 méter fináléját. Az ezer egyest megnyerő Takács Tamara helyett így Bodonyi Dóra szerepelhet ebben a számban, a K-2 1000 métert első Farkasdi Ramóna, Medveczky Erika alkotta hajó helyett pedig a Farkasdi, Bodonyi párost neveztem. A női négyes így a lehető legerősebb összeállításban rajtolhat, Lucz Dóra, Takács Tamara, Medveczky Erika és Vad Ninetta alkotja majd a csapathajót” – folytatta a kapitány, aki természetesen az Európa-bajnokság jelentőségéről is beszélt.

„Az Európa-bajnokságon nincsenek elvárások, mert a második válogatót követően úgymond lendületből érkezik majd csapatunk. A forma nyilván meglesz, de ez a verseny csak egy állomást jelent a világbajnokság felé vezető úton, Racicében szeretnénk csúcsformában szerepelni. A válogatottunk változáson megy át, fiataljaink beleerősödtek a felnőtt mezőnybe, ugyanakkor több rutinos versenyzőre is számíthatunk. A sportágunk erejét, színvonalát mutatja, hogy az első válogatón több olimpiai és világbajnoknak nem sikerült kvalifikációt szerezni. Bízom benne, hogy az Európa-bajnoki szereplésünk ad majd olyan képet, amelynek köszönhetően négyesben és párosban is lezárható a válogatás, és versenyzőink már a világbajnoki felkészülésre koncentrálhatnak” – tette hozzá a kapitány.