Kezdőlap Események Emeli Sandé is részt vesz a budapesti vizes világbajnokság megnyitóján

Emeli Sandé is részt vesz a budapesti vizes világbajnokság megnyitóján

Emeli Sandé, Eötvös Péter, Herczku Ágnes, Bogányi Gergely, valamint további 510 művész működik közre a budapesti FINA vizes világbajnokság július 14-i nyitórendezvényén.

A vizes világbajnokság a föld négy legnagyobb sporteseményének egyike, melynek magyarországi megrendezésére Mexikó visszalépésével két év állt csupán rendelkezésre – idézte fel a rendezvény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
 Szántó Éva elmondása szerint idén először két város: Budapest és Balatonfüred ad otthont a versenyhelyszíneknek.
A nyitóünnepséget a Müpa közreműködésével a Dunán tartják meg: a Lánchíd pesti hídfőjénél a vízhez kapcsolódó, kulturális és spotörökségünket megjelenítő műsor lesz látható, melynek a Duna-parti történelmi épületek szolgálnak háttérként – számolt be.
Káel Csaba, a nyitó- és záróesemények főrendezője, a Müpa vezérigazgatója hozzátette: grandiózus nyitóünnepségre készülnek, amelyben a zene, a tánc, az akrobatika, a divat és az újcirkusz is helyet kap.
A műsorban több mint 510 művész és 220 önkéntes vesz részt, a 3000 négyzetméteres színpadot négy 1600 tonnás uszály tartja, 2000 jelmez készül, 40 drón és további, a vízfüggönyt biztosító uszályok is szerepet kapnak.
Káel Csaba emlékeztetett arra, hogy a Dunához gazdag örökségünk kapcsolódik, melynek része a sportörökség is: a magyar úszósport alapjait Balatonfüreden és a Dunán rakták le.
A nyitórendezvényre ezért a magyar kultúra világszínvonalú képviselőit hívták meg; a a program zenei szerkesztője Gőz László lesz – számolt be.
Eötvös Péter kortárs zeneszerző új műve a Dunát „szólaltatja meg” a színpadon, Herczku Ágnes énekes a népi gyökereket mutatja be, a komolyzenei örökségbe pedig Bogányi Gergely zongoraművész vezeti be a közönséget.
A nyitóünnepségre nemzetközi sztár is érkezik a brit Emeli Sandé személyében, aki a londoni olimpia megnyitóján is énekelt – árulta el Káel Csaba.
 Román Sándor, a nyitórendezvény koreográfusa, az Experidance művészeti vezetője elmondta: szeretnének olyan műsort bemutatni, amely sehol máshol nem volt még; ennek egyik alapja a magyar néptánc lesz.
Zoób Kati, a résztvevők fellépőruháinak tervezője hozzátette, 154 modell jelenik meg a rendezvényen: olyan nemzetközi sztárok is, mint Mihalik Enikő, így igazi „szépséghadsereg” vonul fel a színpadon.
Nem divat-, hanem inkább stílustörténeti bemutatóról van szó, kétszáz év kultúrtörténeti áttekintéséről, melynek során negyvenféle szabásvonal, huszonhatféle anyag, 154 ruha lesz látható – árulta el.
Julie Cugurno, a nyitórendezvény lebonyolításáért felelős ECA2 operatív igazgatója a francia céget bemutatva közölte: harminc éve működnek a piacon, nagyszabású multimédiás show-kat építve a világ számos táján, és nagy tapasztalattal rendelkeznek mindezek vízre vitelében is.
Vági Bence, a záróünnepség előadásának rendezője, a Recirquel társulat vezetője elmondta: 18 országból 200 előadóművész, köztük 80 artista és több mint 50 táncos érkezik, akik egy ősi legendát fognak életre kelteni a Papp László Sportarénában július 30-án.
Borsa Miklós, a világbajnokság szóvivője figyelmeztetett arra, hogy az Erzsébet-híd és minkét oldalon a rakpartok is le lesznek zárva a forgalom elől, hogy a nézőknek adhassák át ezeket a területeket, míg a szintén lezárt Lánchídon a technikát helyezik el.
Mint kiemelte, a közmédia a nyitó- és zárórendezvényt is közvetíti majd.
 Káel Csaba újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a budapesti és balatonfüredi nyitórendzevények, valamint a záróünnepség összköltségvetése 4,3 milliárd forint; ebből a legnagyobb tétel az óriási dunai színpad kialakítása.
 Borsa Miklós emlékeztetett arra, hogy a Müpa közbeszerzési eljárás keretében nyerte el a három program rendezését.
 Zoób Kati az MTI kérdésére közölte: a balatonfüredi nyitóünnepséget július 15-én reggel tartják meg a mólón, a nyíltvízi úszóverseny rajtja előtt.
A program fő eleme az előző este a Dunán megtartott divatbemutató, amelyet azonban Balatonfüreden némileg hosszabb változatban rendeznek meg – fűzte hozzá a divattervező.
A vizes vb részletes programja a www.fina-budapest2017.com/hu honlapon érhető el.

(MTI)