Kezdőlap Egészség Június 9-én rendezik meg a VII. Kecskeméti Nagy Sportágválasztót

Június 9-én rendezik meg a VII. Kecskeméti Nagy Sportágválasztót

 

Június 9-én rendezik meg a VII. Kecskeméti Nagy Sportágválasztót, amelynek keretében mintegy 3000 gyermek tölti majd sportolással a napot.

 

A 9 és 16 óra között zajló Sportágválasztón a 34 regisztrált egyesület között vannak hagyományosabbnak mondható és merőben új, eddig szokatlan mozgásformákat bemutató szervezetek is. Ki lehet majd próbálni a vívást, a kézilabdát, a birkózást, az íjászatot, de megjelenik majd a ketlebell, a thai boksz, sőt akár a zsonglőrködés rejtelmeibe is betekintést nyerhetnek a kilátogatók, ahogy szánhúzó kutyákkal is találkozhatnak.

Felsorakoznak Kecskemét vezető sportegyesületei, többek között a Kecskeméti Labdarúgó Club, a Kecskeméti Női Kézilabda SE, a Kecskeméti Judo Club, a Kecskeméti Repülő és Vívó SE, a Hírös Kajak-Kenu, a Sárkányhajó VSE, valamint Leskowsky Albert bicikligyűjteménye is.

A nagyszabású rendezvény 9 órakor nyitja majd meg kapuit, a hivatalos nyitóünnepségre azonban 11 órakor kerül majd sor, melyet követően a több száz gyermeket megmozgató Nagy Testnevelés óra következik.