Kezdőlap Kiemelt Páros sikerek a négyes jegyében

Páros sikerek a négyes jegyében

Alakulnak a négyesek is

Délután négy döntővel folytatódott a világ- és Európa-bajnoki válogatóverseny a Maty-éren, ahol a legnagyobb figyelem a férfi K-2 500 méter összecsapását kísérte, amelyet Nádas Bence és Tótka Sándor párosa nyert meg. A kenusoknál duplázott Korisánszky Dávid és Mike Róbert, míg női kajakban 200 méteren Hagymási Réka és Szabó Ágnes, 1000 méteren Farkasdi Ramóna és Medveczky Erika győzött. 

A szegedi Világkupa-bronzérme után újabb jelentős sikert könyvelhetett el Hagymási Réka és Szabó Ágnes! A két fiatal könnyedén nyerte meg a K-2 200 méter döntőjét, amellyel helyet szereztek maguknak a plovdivi Európa-bajnokságra. Hogy mennyire volt papírforma ez a siker?
„Papírforma nincs kétszázon – mondta Szabó Ágnes. – Igyekeztünk a legtöbbet kihozni magunkból. A felkészülés során mentünk hosszabbakat, rövidebbeket, úgy érzem, sikerült jól felépítenünk ezt a pályát.”
„Bár a Világkupán már találkoztunk a nemzetközi mezőnnyel, azt nem tudom, hogy mire leszünk képesek az Európa-bajnokságon. Bízom benne, hogy ott is sikerül majd eredményesen szerepelnünk” – tette hozzá Hagymási Réka.
Női K-2 1000 méteren Farkasdi Ramóna már a harmadik döntőjében szállt vízre a nap során, s az 500 páros második helye után 1000 méteren nem találtak legyőzőre Medveczky Erikával. Csipes Ferenc tanítványai érezhetően nagyon egymásra találtak, abszolút meglepetésemberei lettek az első válogatónak. Medveczky Erika ráadásul 500 egyesben is ott volt a dobogón, így számára a négyes szereplés is terítékre kerülhet a kontinensviadalon.
„Nagyon jól megy a párosunk Ramival, amikor először beültünk a hajóba már akkor érezhető volt, hogy passzolunk. Egyértelműen az ötszáz méterre koncentrálunk, az ezer afféle bónusz szám nekünk” – mondta Medveczky Erika, aki hat kilót fogyott és saját bevallása szerint élete legjobb formájában van.
„Az ötszáz párosra fektetjük a fő hangsúlyt, mindössze két és fél tizedes hátrányban vagyunk Takács Tamaráékhoz képest, vagyis nem lefutott az a szám sem. Csak előre nézünk, jó állapotban vagyunk, s bármi kisülhet ebből” – tette hozzá Farkasdi Ramóna.
Férfi K-2 500 méteren Nádas Bence és Tótka Sándor zsebelte be az első helyet, s ahogyan Tótka Sándor fogalmazott: félúton találkoztak Bencével.
„Az én esetemben már nem sprinterről, inkább ötszázas versenyzőnkről beszélhetünk, Bence pedig ezer méterről lépdel visszafelé, vagyis mondhatjuk, hogy a mi utunk egy köztes ponton, ötszáz méteren találkozott” – mondta Tótka Sándor.
Nádas Bence tavaly már megtapasztalta, hogy milyen ötszáz méteren dobogóra állni világversenyen, most azonban más jelentősége van ennek a távnak, hiszen úgy tűnik, a következő olimpián a K-4 500 méter kerülhet fel a programra.
„A páros egy állomás a négyesbe kerüléshez, reménykedünk benne, hogy ezzel az eredménnyel tagjai lehetünk majd a csapathajónak is” – tette hozzá Nádas Bence.
A férfi kenusok C-2 500 méteres döntőjében gyakorlatilag megismétlődött az 1000 méteres finálé forgatókönyve, vagyis Korisánszky Dávid és Mike Róbert ezúttal sem talált legyőzőre, Sarudi Pál és Fekete Ádám a második, Vasbányai Henrik és Kiss Tamás a harmadik helyen zárt.
Utóbbiak azt mondták, hogy csalódottak az eredmény miatt, főként azért, mert véleményük szerint ennél több van az egységükben, így a jövővel kapcsolatban még nem döntöttek.