Kezdőlap Események Több százan búcsúztatták el Farkas Gábort, a Csiperó atyját

Több százan búcsúztatták el Farkas Gábort, a Csiperó atyját

 

73 éves korában elhunyt Farkas Gábor, a Csiperó megálmodója, továbbá a Kecskemét Leskowsky Hangszergyűjtemény Közalapítvány, valamint az Európa Jövője Egyesület elnöke. Farkas Gábor temetésére, a mai napon került sor a kecskeméti köztemetőben, ahol több százan búcsúztatták el.

Nevéhez fűződik az Európa Jövője Nemzetközi Gyermektalálkozók, amelyet 1991 óta rendeznek meg Kecskeméten. Fáradhatatlan munkáit, tevékenységeit számos elismeréssel díjazták: 1995-ben Kecskemét Közművelődéséért Díjat, 1996-ban Bács-Kiskun Megye Ifjúságáért Díjat kapott. 2002-ben átvehette a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést, 2007-től Kecskemét Város Díszpolgára volt. 2013-ban pedig az Európai Parlament „Euópai Polgár Díj”-jal tisztelték munkásságát.

Több nemzetközi nagyrendezvény sikeres szervezője volt, emellett rengeteg Eu-pályázatok kidolgozója és megvalósítója is egyben. 2006-os év egyik legnagyobb kulturális sikere is a nevéhez fűződik: a Kodály-Bartók Ifjúsági Világzenekar létrehozása a világhírű karmester, Vásáry Tamás irányításával.