Kezdőlap Állati Véget ért az Országos Tojás Sokadalom

Véget ért az Országos Tojás Sokadalom

 

A III. Tojásfesztivált idén is nagy érdeklődés övezte minden korosztály részéről. A Tojássokadalomnak ezúttal is Kecskemét Főtere adott otthont. A fesztiválon mindenki megtalálhatta a kedvére való programot. A háromnapos rendezvény szervezői igazán kitettek magukért, hiszen a kilátogatók egy percig sem unatkoztak, ugyanis a program már a délelőtti órákban elkezdődött és csak éjszaka ért véget.

A színpadon egymást váltották az együttesek és tánccsoportok, illetve a Hirös Város felnövekvő generációja is megcsillogtathatta tudását.

A zenés- táncos műsorok mellett természetesen olyan kísérő programok is helyet kaptak a fesztiválon, amelyeket mind a három napon felkereshettek az arra járók. Az állandó programok között találhattunk dodzsemet, óriás trambulint, szalmajátszóteret, egész napos kézműves foglalkozásokat, fajátszóteret.

Akik esetleg egy kicsit mozgalmasabb elfoglaltságot kerestek, azokat pecsétgyűjtő játék és múzeumi tojáskörút várta a város több pontján.

A Tojásfesztivál szerves részét képezte a Hirös Szökőkútnál helyet kapó főzőverseny, „Kodály kedvenc tojásos étele” elnevezésű rekordkísérlet, illetve Magos Zoltán főzőshowja.

Az éjszakába nyúló buli hangulatát többek között, olyan neves együttesek biztosították, mint a Mystery Gang, a Spontán Blues Band, a Kft és a Miskolci Illés Emlék Zenekar.

A III. Tojásfesztivál napi programjairól részletesen az alábbi linkeken olvashatsz:
Péntek: https://alfoldiregiomagazin.hu/2017/06/megkezdodott-a-iii-tojasfesztival-kecskemet-foteren/
Szombat: https://alfoldiregiomagazin.hu/2017/06/szombaton-is-szines-programok-varjak-a-tojasfesztival-resztvevoit/
Vasárnap: https://alfoldiregiomagazin.hu/2017/06/fergeteges-hangulatban-telik-az-utolso-nap-is/