– Tanyasi lányként egész kicsi korom óta szerelmese vagyok a virágoknak. Hiszen annyira szemet gyönyörködtetőek! – meséli ragyogó mosollyal Nemes Sándorné Esztike, a kecskeméti piacon található százarcú Tündérkert megalkotója.
Aztán ugyanezzel a szeretettel teli mosollyal kezd bele történetének mesélésébe: – Intenzívebben nyolc-tíz éve foglalkozom virágtermesztéssel, amióta nyugdíjas vagyok. Harminc évig ugyanis teljesen más irányban tevékenykedtem; lehet, hogy meglepődnek: darukezelőként. Tizenhárman voltunk testvérek, így akkoriban nem dúskálhattunk a lehetőségek között. Ezt nem panasznak szánom, mert szerettem a szakmámat. Szerencsésnek mondhatom magam, mert most is azzal foglalkozhatom, amiben örömömet lelem.
– Férjemmel családi házban lakunk a Petőfivárosban. Nagyjából két- háromszáz négyszögölön nevelgetem a virágaimat; egyedül, mert a párom érdeklődése más irányú. Gyermekeink: két lány és egy fiú, már felnőttek; mindenki a maga útját járja; hat gyönyörű unokával és egy dédunokával büszkélkedhetünk. Lányaim is nagyon szeretik a virágokat, mindig szívesen járnak haza töltekezni a kertemből áradó pozitív energiákból; míg az egyik gyönyörködik, a másik gondozza is őket.
– Kezdetben úgy, mint sok mindenkinek, nekem is csak néhány virágom volt. Az évek folyamán azonban fokozatosan növeltem az állományt vásárlással, majd szaporítással. Gondozásuk elsajátítását elsősorban szüleimnek köszönhetem, aztán később saját tapasztalatok társultak hozzá. Másra nem is igen hagyatkozom: sem olvasással, sem internetes tájékozódással. Előfordul, hogy elbizonytalanodom egy beteg növény kezelésével kapcsolatosan, ilyenkor mezőgazdasági boltok szakértőihez fordulok tanácsért. Többnyire azonban az évek folyamán megtanultam, hogy a kártevőkre, gombákra milyen szer alkalmazható, így egész jól elboldogulok ezen a területen is.
– Úgy gondolom, nagy szaktudással nem rendelkezem, egyszerűen csak szeretem a virágaimat. A virágok ugyanis mindig megmutatják, hogy mire van szükségük. Jelzik a víz, a fény, a tápanyag igényüket, vagy akár a kártevő jelenlétét. Ha letöri a szél vagy bármi más egy növényem szárát, már ültetem is le a földbe. Van, amelyik megfogja, van, amelyik nem; minden életnek esélyt adok a fennmaradásra. Beszélgetek velük, ápolom a lelküket; mindennap órákat töltök a társaságukban. Esténként puszilgatom ahol érem szirmaikat, leveleiket. A növények ugyanis kommunikálnak az emberekkel. Ezért érezzük annyira jól magunkat a társaságukban, ezért tudjuk megélni a szépségüket. Ne szégyelljünk mi is kommunikálni velük! Meghálálják azt a sok szeretetet és törődést, amit kapnak.
– Ha jön a tél, leviszem őket a pincébe: növényeim nyolcvan százaléka ugyanis nem fagytűrő. Tavasszal pedig visszaviszem vagy kiültetem őket a megszokott környezetükbe. Szintén tavasszal szoktam megejteni a marhatrágyázást is; a cserepes virágokat pedig tápoldatozom. Kertészetből ritkán vásárolok, mert nekem nem igazán elérhetőek az ottani árak. Forrásaim inkább más irányúak. Előfordul, hogy valakinél meglátok egy érdekes növényt, cserélünk virágot-virágért. A Németországban élő lányomtól is szoktam hazahozni különlegességeket; és olyan is volt, hogy a névnapomon vagy a szülinapomon a gyerekek elvittek egy kertészetbe.
– Szeretek beszélgetni a virágaimról itt a piacon és az otthonomban is. Ha meglátogat egy virágkedvelő, órákig képes vagyok a kedvenceimről mesélni. Szívesen adom át tapasztalataim a szaporítással, gondozással vagy akár a „gyógyítással” kapcsolatosan. Igyekszek megválaszolni minden kérdést. Felemelő érzés, mikor életem meghatározó remekműveit magasztalják; hiszen hozzáértő gondozással mindegyik a maga nemében alkotássá válik. Mert a virág éltet és nyugtat. Mindenkinek csak ajánlani szeretném, hogy töltse meg a környezetét e csodás színfoltokkal. Hadd teljen meg a lélek szebbnél szebb érzésekkel!
Puskás Tünde
