Kezdőlap Állati Jótékonysági napot rendeznek a zalaegerszegi AquaCityben

Jótékonysági napot rendeznek a zalaegerszegi AquaCityben

Jótékonysági napot rendeznek augusztus 12-én Zalaegerszegen, az AquaCityben, melynek bevételét a megyei kórházban működő fizioterápiás osztály medencéjének  felújítására, valamint a Zala Különleges Mentők részére ajánlják fel.

Balaicz Zoltán polgármester az esemény pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a jótékony célokra a helyi vállalkozások előzetes felajánlásaiból már most összegyűlt 815 ezer forint. A kórház és a különleges mentők számára ajánlják fel a belépőjegyekből befolyt összeget is, emellett jelentős bevételt hozhat a jótékonysági főzés is, amelyre rekordszámú csapatot várnak.
 Halász Gabriella, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház főigazgatója elmondta, hogy a Fizioterápiás Osztályon jelenleg egy több mint harmincéves, elavult gépészettel rendelkező medencét használnak. A medence például degeneratív mozgásszervi betegségek kezelésében, az ortopédiai, traumatológiai műtétek utáni rehabilitációban jelent segítséget. Jelenleg évente közel 5 ezer esetnél tudják a medencét használni, de a – mintegy 30 millió forintba kerülő – teljes felújítással 30 százalékkal nőhet a medence kihasználtsága – hangsúlyozta a főigazgató.
A Zala Különleges Mentők részére felajánlott adományt képzésekre fordítják majd, hiszen az eszközparkot csak szakképesítéssel rendelkező emberek tudják használni – emelte ki Horváth Péter, az egyesület elnöke. Beszélt arról is, hogy speciálisan képzett csoportjuk nemzetközi bevetésekre is alkalmas. A központi mentőszervezet alegységeként az egyesület 15 tagja megszerezte az ENSZ INSARAG minősítést, mellyel a világ bármely pontján, az év 365 napján bevethetőkké váltak.
 Vigh László országgyűlési képviselő a családi jótékonysági napot a város kiemelt eseménynek nevezte, amely lehetőséget ad arra, hogy az emberek a jó cél érdekében összefogjanak.
Bánhegyi Péter, az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. ügyvezetője a programokról elmondta: a vízicsúszda- és élménypark adta lehetőségek mellett egész napos gyermek-, kulturális- és sportprogramokkal várják a vendégeket. A hullámmedence mellett kiépített nagyszínpadon fellép az Albatrosz és a Gála Táncegyüttes, műsort adnak a Kvártélyház művészei. A sportpályákon egyebek mellett röplabda és kosárlabda mérkőzéseket tartanak, és bemutatkozik a Göcseji Kutyaklub is.
Meglepetéssel is készülnek a jótékonysági napra: a regisztrált vendégek egy cég felajánlásának köszönhetően jelképes összegért hőlégballonozáson vehetnek részt, így madártávlatból is megszemlélhetik a göcseji dombvidéket.

(MTI)