Kezdőlap Régió TOP-5.1.1-15-BK1 – MEGYEI SZINTŰ FOGLALKOZTATÁSI-GAZDASÁGFEJLESZTÉSI EGYÜTTMŰKÖDÉS BÁCS-KISKUN A MI MEGYÉNK

TOP-5.1.1-15-BK1 – MEGYEI SZINTŰ FOGLALKOZTATÁSI-GAZDASÁGFEJLESZTÉSI EGYÜTTMŰKÖDÉS BÁCS-KISKUN A MI MEGYÉNK

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és konzorciumi partnerei a TOP-5.1.1-15-BK1-2016-00001 azonosítószámú, „Együttműködés a helyben foglalkoztatásért – Bács-Kiskun megyei foglalkoztatási- és gazdaságfejlesztési együttműködés” című projekt keretében hosszú távú képzési és foglalkoztatási programot indítottak el a megyében európai uniós támogatással. Az elérhető 2,5 milliárd forintos vissza nem térítendő forrás segítségével – melynek keretében a tervek szerint 1619 fő vesz majd részt a munkaerő-piaci programokban – 2021. június 30-ig képzési és foglalkoztatási programok valósulnak meg.

A Megyei Önkormányzat kezdeményezésére a Megyeháza előtti területen a projekthez kapcsolódó rendezvénysorozat keretében mutatkoznak be a megye különböző térségei. Minden alkalommal egy-egy járás ismerteti turisztikai látnivalóit, épített és kulturális örökségét, illetve kínálja a térség gazdáinak termékeit, a kézművesek munkáit. A mai napon a Kiskőrösi Járás hozta el színes és gazdag értékeit.

 

„Minden járást sok szeretettel várunk és hívunk ide a Megyeháza elé, de most különösen büszke vagyok, hiszen lakóhelyem, Kiskőrös is bemutatkozik ma.” Ezekkel a szavakkal kezdte köszöntő beszédét Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke a megyei önkormányzat „BÁCS-KISKUN a mi megyénk” rendezvénysorozatának mai megnyitóján. A programot megtisztelte jelenlétével Rausch Sándor alelnök, Dr. Farkasinszki Lóránt tű. ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője és a járáshoz tartozó települések polgármesterei is.

 

A gyerekek legnagyobb örömére a Megyeháza elé gurult és rövid próbaútra vitte utasait a Megyei Értéktárba nemrégen felvett Csettegő.

 

A kiállítók gasztronómiai kínálói közt kunsági borokat, rántott cukkinit, zsírban sült szlovák süteményeket (hólabdát és herókát), homoktövist, káposztás kolbászt, kemencés pogácsát, kalácsot, szörpöket és kecskesajtot lehetett kóstolni, a déli asztalra pedig a hamisítatlan akasztói sziki ponty halászlé és a tázláriak szakácstudását dicsérő marhapörkölt került.

A rendezvényen fellépett a tázlári Rozmaring Asszonykórus, a Tázlári Citerazenekar és alföldi szlovák népdalokkal a most 40 éves évfordulóját ünneplő Kiskőrösi Szlovák Nemzetiségi Népdalkör és Citerazenekar. Kedves műsort adtak elő a tabdi óvodás tűzoltók. A megyei értéktárba felvett Csettegőért elismerő oklevelet adott át Dr. Bankó Ágnes, megyei aljegyző Kőszegi Lászlónak, a Megyeháza előtt bemutatott Csettegő tulajdonosának.

 

A gasztronómiai és kulturális értékeken túl, a térség természeti és turisztikai látnivalóit is megismerhették az idelátogató vendégek.

 

További információ: www.bacskiskunfoglalkoztatas.hu