Kezdőlap Események Újra Budapesten a Gateway to Space űrkiállítás

Újra Budapesten a Gateway to Space űrkiállítás

Újra látható a budapesti Millenáris parkban a Gateway to Space című űrkiállítás, amelyen az űrrepülés technikáját és történetének legfontosabb fejezeteit ismerheti meg a közönség.

Illés Gabriella, a programot szervező Tulipántündér produkció producere az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában kifejtette, hogy a kiállítás minden korosztály számára izgalmas kikapcsolódási lehetőséget kínál, hiszen az interaktív élményparkban a gyerekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatják milyen az asztronauták élete, megismerkedhetnek az űrrepülés során használt felszerelésekkel és eszközökkel, valamint kipróbálhatják az űrhajósok kiképzése során használt szimulátorokat is.
A szervezők bemutatják az űrutazás szellemi és technológiai történetét, illetve az US Space and Rocket Center több száz darabból álló gyűjteményét is, köztük az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) küldetései során használt szkafandereket, az űrutazások során begyűjtött holdkőzeteket, valamint a rakéták és űrkapszulák élethű mását is.
A tárlat kitér arra is, miként élnek az űrhajósok az űrben, mit esznek és isznak, de olyan érdekességekről is lesz szó, hogy az amerikai űrprogramok során hogyan juttattak fel Coca-Colát a legénység számára az űrhajók fedélzetére.
A múlt és a jelen bemutatása mellett az űrhajózás várható jövőjére is kitér a szeptember 11-ig látható tárlat.

(MTI)