Kezdőlap Kiemelt Úton az uniós nemzetközi kulturális kapcsolatok erősítése felé

Úton az uniós nemzetközi kulturális kapcsolatok erősítése felé

Bocskor Andrea és Tőkés László sajtóközleménye

Az Európai Parlament ma nagy többséggel elfogadta azt a közös külügyi (AFET) és kulturális (CULT) bizottsági jelentést, amely a nemzetközi kulturális kapcsolatokra vonatkozó jövőbeli uniós stratégiáról szól. „Nagy örömömre szolgál, hogy a kultúrdiplomácia és a kultúra, mint a külpolitikai stratégia kiemelt eszköze kellő figyelmet kapott a jelentésben a jelenkori globalizált, elidegenedő és a keresztény értékeket gyakran háttérbe szorító világban”- hangsúlyozta Bocskor Andrea, a Kulturális és Oktatási Bizottság alelnöke.

Tőkés László, az EP Külügyi Bizottságának tagja üdvözölte a jelentést, mely egy hatékony, nemzetközi kulturális kapcsolatokra irányuló európai uniós stratégia kidolgozását szorgalmazza. „Az Európai Unió elkötelezett a kulturális sokféleség előmozdítása iránt, melyet csakis az emberi jogok, a demokrácia, a jogállamiság, a béke és a stabilitás biztosítása mellett lehet erősíteni. Kulturális kapcsolataink a harmadik országokkal folytatott politikai párbeszéd alapvető elemét képezik. Tekintettel arra, hogy globális ügyekben az Unió egyre fontosabb szerepet játszik a nemzetközi kapcsolatok terén, a kultúrának az eddiginél is nagyobb jelentőséget kell tulajdonítanunk” – hangsúlyozta a politikus.
„A jelentés kiemeli a kultúra kimagasló és hídépítő szerepét az uniós külpolitikában és az emberi kapcsolatokban. A kulturális jogok és a kultúrához való hozzáférés az egyén alapvető joga kell legyen, mivel lehetőséget kínál az egyéni és a közösségi kiteljesedéséhez a társadalmi életben. A kultúra a legjobb eszköz egymás megismeréséhez, jobb megértéséhez, az európai értékek közvetítéséhez, így célcsoportja elsősorban az ifjúság. Meg kell mutatni, hogy a kultúra és a művészet különböző formái nem unalmasak és elavultak, hanem olyan kreatív értékközvetítő eszközök, melyek összekötik a közösségeket, a társadalmat, példaértékűek a következő generáció számára is” – mondta el Bocskor Andrea EP-képviselő.
A jelentés külön kitér az EU Szomszédságpolitikájához tartozó országokkal való kulturális kapcsolatok szorosabbra fűzésére. Az ún. kulturális vízum program célja a művészek tapasztalatcseréjének elősegítése céljából és az EU tagországok és a harmadik országok kulturális intézményei közötti együttműködés erősítésére.

Strasbourg, 2017. július 5.

 További információ:
Bocskor Andrea irodája: +33-3-881-77829
Tőkés László irodája: +333-881-77801
http://bocskor.fidesz-eu.hu/hu/
http://tokeslaszlo.eu/
http://fidesz-eu.hu/