Kezdőlap Események A Kistehén a Budapest Parkban ünnepli 15. születésnapját

A Kistehén a Budapest Parkban ünnepli 15. születésnapját

Nagyszabású, két és félórásra tervezett koncerttel ünnepli 15. születésnapját a Kistehén zenekar. A Kollár-Klemencz László által vezetett csapat augusztus 31-én a Budapest Parkban játszik, az estén számos egykori tag is színpadra lép.

A népszerű alternatív rockformáció azt követően jött létre, hogy a korábban az Andersenben zenélt gitáros-énekes, Kollár-Klemencz László 2002-ben a Sziget fesztivál felkérésére kistehenes reklámzenét írt, a kapcsolódó rajzfilmfigurát Igor Lazin készítette. Ez vezetett a Kistehén zenekar megalakulásához és a Zene a nyulaknak című albumhoz, amelyről a Szájbergyerek című szám sláger lett.
A Kistehénre a kezdetektől a zenei eklektika volt a jellemző, a dalokban a szellemes és érzelmes témák (Szerelmes vagyok minden nőbe, Elviszi a szél, Virágok a réten, Jó csávó a Markó) mellett idővel a közéletre reflektálók is születtek. Utóbbiak közül kiemelkedik a 2012-es Ezt is elviszem magammal, amely Erdős Virág versének megzenésített változata.
A tagság többször átalakult, a legnagyobb változás 2010-ben történt, amikor négyen távoztak. A jelenlegi felállásban a frontember mellett Bujdosó János gitározik, Vajdovich Árpád basszusgitározik, Weil András billentyűs hangszereken játszik, Jancsovics Máté pedig dobol. A Kistehén új lemeze idén őszre várható, de még a nyáron kijön egy tizenöt számos best of válogatás is.
Az augusztus 31-i nyárzáró koncerten a Kistehénben korábban megfordult zenészek közül színpadra lép Farkas Róbert (Budapest Bár), Bacsa Gyula és Varga László (Hiperkarma), valamint Dorogi Péter, Nádasdi János és Gálos Ádám (Intim Torna Illegál).
Az eddigi albumok: Zene a nyulaknak (2002), Csintalan (2004), Szerelmes vagyok minden nőbe (2006), Ember a fán (2008), Picsába az űrhajókkal (2010), Elviszlek magammal (2012) és Szomjas nők (2014).

(MTI)