Kezdőlap Közlekedés Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei Bács-Kiskun megyében

Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei Bács-Kiskun megyében

Megyénkben az elmúlt 24 órában 2 súlyos és 1 könnyű sérüléssel járó, valamint 4 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Egy gépjárművezetőt vér-vizelet mintavétel miatt állítottak elő a járőrök.

Az 54-es főúton 2017. augusztus 1-én 7 óra 45 perc körül egy 28 éves császártöltési nő Toyota típusú személygépkocsijával Sükösd felé közlekedett. A főút 78-as kilométerénél későn észlelte az előtte balra kanyarodás miatt várakozó Ford személyautót, amely hátuljának ütközött. A balesetben a Toyota jobb első utasa, egy 53 éves császártöltési nő súlyos sérüléseket szenvedett el.

Az 51-es számú főúton Kalocsa irányába közlekedett egy 55 éves dunapataji lakos az általa vezetett mezőgazdasági vontatóval. A főút 109-es kilométerénél 2017. augusztus 1-én 11 óra 45 perc körül egy szám nélküli földútra akart balra kanyarodni, amely során összeütközött a járművét előző – 76 éves kalocsai férfi által vezetett – Opel Astra típusú személygépkocsival. A baleset során a két sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!

(Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye.)