Kezdőlap Régió Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei Bács-Kiskun megyében.

Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei Bács-Kiskun megyében.

Megyénkben az elmúlt 24 órában 1 súlyos és 3 könnyű sérüléssel járó, valamint 8 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Egy gépjárművezetőt vér-vizelet mintavétel miatt állítottak elő a járőrök.

Az 51-es számú főúton, Baja irányába közlekedett 2017. augusztus 21-én 15 óra 45 perckor egy 45 éves sükösdi férfi az általa vezetett Suzuki Swift személygépkocsival. Haladása során a 153-as kilométerénél egy jobb kanyarból kiérve áttért a bal forgalmi sávba, ahol összeütközött a szemben szabályosan közlekedő – utánfutót húzó – Ford Focus személyautóval. A baleset során a két sofőr súlyosan, míg a Ford 43 éves bajai utasa könnyű sérülést szenvedett.

A baleset körülményeit a Bajai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

A rendőrség arra kéri a járművezetőket, hogy minden esetben az út- és látásviszonyoknak, valamint az adott útszakaszra vonatkozó sebességkorlátozásnak megfelelően vezessék járműveiket. A sebesség túllépése növeli a baleset bekövetkezésének kockázatát.