Kezdőlap Események Országszerte nyílnak az új MFB Pontok

Országszerte nyílnak az új MFB Pontok

Az OTP Bank, az MKB Bank, a GRÁNIT Bank és az NHB Bank egy-egy fővárosi fiókjában tartott megnyitóval elindult az MFB Pontok hálózatának bővítése. 2017. július 31-vel 126 új MFB Pont kezdte meg működését, melyet – legkésőbb év végéig – további 74 MFB Pont megnyitása követ majd. Ezzel összesen 642 elemből álló hálózat gondoskodik majd az európai uniós hitelek és támogatással kombinált hitelek közvetítésével a vállalkozások és a lakossági ügyfelek számára. Az OTP Bank összesen 163 fiókjában alakít ki MFB Pontot.A hitelintézet a rugalmas és gyors ügyintézés mellett szakértő segítséget kínál a támogatások kihelyezésében és a kapcsolódó pénzügyi szolgáltatásokban is.

A hitel-és vissza nem térítendő forrással kombinált hiteltermékek értékesítésére a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 2016 során 442 MFB Pontból álló hálózatot hozott létre, melynek további 200 ponttal való bővítésére az MFB közbeszerzési pályázatot hirdetett. A 2017 májusában lezárult pályázaton nyertes pénzintézetek – a már meglévő konzorciumi partnerekhez hasonlóan -, saját hálózatukon belül, az MFB Pontok arculatával ellátott fiókokban állnak az ügyfelek rendelkezésére. A bővítés célja, hogy a kedvezményezettek minél több helyen, a lehető leggyorsabban jussanak –a jelenleg még rendelkezésre álló,nagyságrendileg 320 milliárd forintos- forráshoz, illetve szakmai tanácsokhoz. Annak érdekében, hogy az ország minden területén minél közelebb igénybe vehetőek legyenek ezek a szolgáltatások, az OTP Bank összesen 163 fiókjában alakít ki egyedi arculatú MFB Pontot a különféle uniós hiteltermékek közvetítésére. Az OTP Bank mellett – konzorciumi partnerként – az MKB Bank 35, míg a Gránit Bank és az NHB Növekedési Hitel Bank egy-egy fiókkal növeli majd az MFB Pontok számát.

Bács-Kiskun megyében Kecskeméten, a Szabadság tér 5. alatti OTP bankfiókban került kialakításra első kategóriájú MFB Pont, ahol a teljes hitelezési és értékesítési folyamatot elvégzik az összes elérhető termék esetében. A Bajai, Kalocsai, Kiskőrösi, Kiskunfélegyházi és Kiskunhalasi OTP bankfiókokban második kategóriájú MFB Pontok üzemelnek, ahol megvalósul az országos elérést igénylő termékek teljes hitelezési és értékesítési folyamata.Szeptember 29-ig további 5 bankfiókban (Bácsalmás, Jánoshalma, Kiskunmajsa, Kunszentmiklós, Tiszakécske)harmadik kategóriájú MFB Pontkerül kialakításra,melyek fő feladata a tájékoztatás és az ügyfél érdeklődés továbbítása.

Az OTP Bank az elmúlt években is növelte vállalati és lakossági hitelállományát erősítve a gazdasági növekedés alapjait, ezért támogatható az a gazdaságpolitikai cél, hogy a vállalkozások lehető legszélesebb köre, könnyen elérhető módon, gyorsan és minden eddiginél olcsóbban juthassanak forráshoz.

 Bízunk abban, hogy az uniós visszatérítendő források iránt továbbra is növekvő lesz az érdeklődés ezért, kulcsfontosságúnak érezzük, hogy bankunk – mint hazánkban a legnagyobb fiókhálózattal rendelkező kereskedelmi bank – minél hangsúlyosabban járuljon hozzá a források sikeres lehívásához és felhasználásához. Fontosnak tartjuk, hogy a lakosság számára meghirdetett 100 milliárd forintot meghaladó energiatakarékossági és megújuló energiafejlesztésekre irányuló 20 éves hitelek mielőbb kihelyezésre kerüljenek – mondta el Windheim József, az OTP Bank Dél-alföldi Régiójának ügyvezető igazgatója.

A forrásfelhasználás terén a szükséges anyagi háttér biztosítása mellett óriási igény mutatkozik a szakmai tanácsadás iránt is, ideértve a vonatkozó jogszabályok megismerését, illetve a pályázati követelmények tisztázását. Az OTP Bank ezen a téren is teljes körű kiszolgálást biztosít ügyfeleinek, a segítségnek köszönhetően így ők biztonságos és kiszámítható módon képesek megvalósítani beruházási céljaikat.

Az OTP Bank e mellett segítséget tud nyújtani a vállalkozásoknak és a lakosságnak is az esetlegesen hiányzó sajáterő megfinanszírozására, vagy az EU forrásból a szigorú feltételek miatt nem finanszírozható költségek pótlására.