A holland The N’Awlins Brass Band a múlt hétvégén: a Kecskemét Jazzfőváros 2017 rendezvényein lépett fel több ízben is – mindig fergeteges hangulatot varázsolva a jókedvű, nyáriasan harsogó, de mégis könnyed, valóban bohémos hangulatú családi fesztiválba.
Augusztus legeleje volt, telehold, nyáréjszaka, mindent körbe ölelő hőség a sötétben a tóparton – mi kell még ennél több? Na, és akkor a The N’Awlins Brass Band rázendített a nézőtéri rét közepén. Elméletileg ugyan a nagysátorban következtek volna, de nagyon okosan és poénosan ők nem álltak be a még forróbb sátorba játszani a forróságban, hanem ott: a tömeg közepén zendítettek rá.
Könnyen tehették, hiszen a The N’Awlins Brass Band igazi New Orleansi menetzenét játszik: azt a tipikus, táncos karibi ritmusokra épülő, rézfúvósokra és ütőhangszerekre felépített New Orleansi jazzt, mely pillanatok alatt zene-mágnesként vonzotta magához a különböző korú és nemzetiségű közönséget. Akik aztán körgyűrűbe zárták a produkciót és táncolva, mulatva ünnepelték velük együtt a nyarat, a zenét, meg a Jazzfővárost.
A holland zenekar egy szempillantás alatt igazi közösségi élményt teremtett közvetlenségével, vidámságával; azzal az élménnyel, ami sugárzott róluk: hogy szívesen és szívből, szeretetből és az öröm meg a móka kedvéért játszanak. Kizárólagos férfizenekar lévén bevonták maguk közé a közönségből a hölgyeket táncolni és énekelni, és ha valakinél hangszert láttak, már húzták is be ellenállhatatlan kedvességgel maguk közé, hogy örömzenéljen velük: legyen az fuvolista kislány, pici trombitás fiú, vagy éppen egy arra sétáló bendzsós kolléga.
S az a tomboló buli és közvetlen mentalitás, amit ott és akkor a The N’Awlins Brass Band pár pillanat alatt megteremtett, számomra az idei vízparti jazzparti egyik csúcspontja volt, és emlékképként mindennél jobban megőrzi a 2017-es, II. Jazzfőváros kedvesen egyedi, pörgősen felfokozott hangulatát. A hollandok egyébként is nagy mókamesterek voltak minden fellépésükkor: akár a mólón zenéltek, akár New Orleansi mentstílusban – de mindig kiváló hangulatot teremtve, táncra, bemozdulásra ösztönözve a hallhatóságot.
Most pedig, hogy a Jazzfőváros emlékeit megidézve meghallgattam a Jan Wouters (trombita, ének), Erik Wouters (trombita), Rob Adriaansen (trombita), Jan Ruijters (tenorszaxofon), Jos de Brouwer (tenorszaxofon), Patrick Crombach (tuba), Dennis Meentz (pergődob) és Ad de Brouwer (nagydob) felállású The N’Awlins Brass Band: Sweet Chicks című albumát – bár hiányzott a lehengerlő látvány – kiváló produkciót nyújtanak CD-ről is. A Jazzfőváros rendezvényein is hallott feldolgozások – a bluestól a rhythm and blueson át a reggae-ig vagy a ska-ig; a See See Rider-től az I’m in the Mood for Love-on át a Bob Dylan-féle Rainy Day Woman-ig – mind-mind a saját egyéniségűkre és habitusukra vannak szabva, hangulatosak, egyediek, nagyon élvezetesek. Az az energia, humor és vidámság, ami élőben lejött róluk, a lemez minden pillanatában is ott van – és hat.
Komlós József JR
