Kezdőlap Események XXIII. Szentmiklósi Napok – Lesi Árpáddal beszélgettünk

XXIII. Szentmiklósi Napok – Lesi Árpáddal beszélgettünk

2017-ben is megrendezésre került a méltán nagy érdeklődést kiváltó Kunszentmiklósi napok, amely szeptember 8-tól 10-ig fogadta az érdeklődőket.

Szerkesztőségünknek a rendezvény szombati napján nyílt lehetősége részt venni a széleskörű, zenei, táncos, kulturális és gasztronómiai élményeket felvonultató eseményen. Magazinunk Lesi Árpádot, Kunszentmiklós polgármesterét kérdezte a XXIII. Szentmiklósi Napokkal kapcsolatban. 

Találkozhattunk-e olyan programmal, amely idén először került megrendezésre a XXIII. Szentmiklósi Napok keretein belül?

A rendezvény a tavalyihoz, illetve a korábbiakhoz hasonló alapok szerint került megrendezésre, hiszen már kialakult egy megszokott rendszer. Persze készültünk néhány újdonsággal is, a fiatalok legnagyobb örömére ingyenesen kipróbálhatták a segwayt, ami kétkerekű, egyensúlyon alapuló közlekedési eszköz.  Épült egy #HelloKunszentmiklós tábla, ami a 30 év alatti korosztály tetszését maximálisan elnyerte. Újdonság, hogy a birkafőző verseny alatt már egyszerre három helyszínen hallgathattak a rendezvényre látogatók élőzenét, így mindenki megtalálhatta a számára megfelelő stílust. A főzőversenyre nevezők száma 100 fölött volt, de ez kívül még kb. 20 bográcsban főtt valamilyen finom étel, amely azt jelenti, hogy körülbelül 4000-4500 ember ebédelt egyszerre.  Nagyon örülök, hogy az új testvértelepülésünk, a kárpátaljai Csépe is megérkezett, valamint Karcag, Székelykeresztúr és Székelykeve is itt volt, velünk együtt ünnepelt. Máltával is szeretnénk létrehozni a testvérvárosi szerződést, de erre egy évet kell várnunk, mert az ottani kormány engedélye kell hozzá. Jelenleg úgy tűnik, sikerül a jóváhagyást megszerezni.

Mit lehet tudni a főzőverseny szabályairól, kategóriákról, díjazásáról?

Tradicionálisan három kategóriát hirdettünk meg. Szakmai szempontból szakácsok értékelik az elkészült ételeket, a másik kategória résztvevőit polgármesterekből és civilekből álló társadalmi zsűri bírálja, valamint a harmadik, hagyományőrző kategória versenyzőinél a népviseletben való megjelenés, valamint a hagyományos, magyar alapanyagokkal való főzés volt a fő értékelési szempont. Sok-sok nyereményt kiosztottunk, hiszen a különdíjasokat, valamint minden kategóriából a legjobb 5 versenyzőt jutalmaztunk.

Láttuk, hogy a versenyzők asztalánál díszcsomagolású pálinkásüveg-készlet található. Ez egy külön ajándék számukra?

Igen, minden évben adunk valamilyen ajándékot a nevezőknek, aminek nagyon szoktak örülni. Ez az idei évben egy kis üveg pálinkás-készlet. Igyekszünk évente változatos ajándékkal meglepni a nevezőket, melyeket erre a rendezvényre készíttetünk, Kunszentmiklóst és a versenyt népszerűsítjük. Ezeket nagy örömmel szokták fogadni és használni. Egyik legsikeresebb ajándékunk a feliratos póló, valamint a kötény volt, büszkén viselték és viselik a mai napig a versenyzők.

A tűzijáték is tradíció a Szentmiklósi Napokon?

Természetesen. Mivel nagyon közel van Szent István napja, nem lenne szerencsés ilyen szoros időpontban két tűzijátékot megrendezni, így az augusztus 20-át lézer show-val szoktuk zárni, melynek témája kapcsolódik a nemzeti ünnephez. Szerencsére mindkettőt kitörő örömmel szokta fogadni a közönség.

Mi az, amit kiemelne az idei évből?

Az tölt el a legnagyobb boldogsággal, hogy évről-évre egyre több városból jönnek versenyzők, érdeklődők. Úgy gondoljuk, hogy szépen lassan sikerül országos hírnevet szerezni a Szentmiklósi Napoknak. Külön öröm, hogy habár hosszú ideje – 15 éve szervezem a rendezvényt – a pénteki koncertek mindig kevesebb közönséget vonzottam, mint a szombaton megrendezettek. Azt hiszem, hogy az idei évben, a Kárpátia péntek esti koncertje ezt megcáfolta, hiszen nagy tömeget vonzott. Biztos, hogy 2-3 ezer fölött volt a létszám, de az utánuk fellépő, helyi zenekar műsorát is legalább 1000-en meghallgatták. Úgy gondolom a VIP sátrat kinőttük, jövőre mindenképpen bővíteni kell a helyet. A programsorozaton a fiatalok és idősebbek is megtalálták a kedvenc zenei stílusukat, hiszen idén is olyan, országosan elismert és díjazott előadók léptek fel, mint az Irigy Hónaljmirigy, Opitz Barbi, Horváth Tamás és a számtalan díjjal kitüntetett Fenyő Miklós.

További fotókért kattintson ide