Kezdőlap Közlekedés HALÁLOS VONATGÁZOLÁS KISKUNFÉLEGYHÁZÁN

HALÁLOS VONATGÁZOLÁS KISKUNFÉLEGYHÁZÁN

A rendelkezésre álló információk alapján az átkelőhelyet biztosító fény piros jelzése ellenére a lecsukott félsorompót megkerülve kerékpárjával a vasúti kereszteződésbe hajtott a 61 éves férfi.

Kiskunfélegyházán, a Szegedi úton közlekedett egy férfi 2017. szeptember 11-én 9 óra 50 perc körül. Haladása során a rendelkezésre álló információk alapján az átkelőhelyet biztosító fény piros jelzése ellenére a lecsukott félsorompót megkerülve kerékpárjával a vasúti kereszteződésbe hajtott, ahol elütötte a menetrend szerint közlekedő személyvonat.

A 61 éves helyi férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

A baleset körülményeit a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya vizsgálja.

(Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság)