Kezdőlap Események STRASBOURGBÓL TUDÓSÍTUNK – Interjú Niedermüller Péterrel

STRASBOURGBÓL TUDÓSÍTUNK – Interjú Niedermüller Péterrel

Kép forrása: internet

Kolléganőnk Strasbourgból, az Európai Unió plenáris üléséről tudósít négy napon keresztül, amely keretein belül az ülésen résztvevő, felszólaló magyar képviselőkkel készít folyamatosan riportot. Jelenleg Niedermüller Péterrel (DK, alelnök, EP képviselő) beszélgetett.

Mely munkacsoportokban tevékenykedik, illetve melyekben van jelen állandó- vagy póttagként?

A Magyar Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi Bizottság (LIBE) állandó tagjaként munkálkodok, itt legfőképpen emberjogi és migrációs, illetve jogállamisággal foglalkozó kérdésekkel foglalkozunk. Ezen kívül tagja vagyok a Költségvetési Ellenőrzési Bizottságnak, a saját frakciómnak én vagyok az elnöke, így érdemes összekötnöm ezt a kettőt, hiszen így jobban rálátok a költségvetéssel kapcsolatos ügyekre.

Az Európai Parlament plenáris ülése kedden létrehozott egy különbizottságot, amelynek én is tagja lettem. A bizottság legfőbb célja, hogy elősegítse a terrorizmus elleni európai együttműködést, hozzájáruljon a radikalizáció megelőzéséhez, és ezeken keresztül az európai polgárok biztonságához.

Képesnek tartja-e a bizottságot, hogy európai szinten megoldja a terrorizmus elleni kérdésekkel kapcsolatos problémákat?

Egy bizottság nyilván nem tud megoldani minden problémát. Az Európai Unió Bizottsága rendelkezik egy külön biztossal, aki a biztonságért és a terrorizmus elleni harcért felelős, ő nem más, mint Julian King, aki viszonylag nagy apparátussal rendelkezik. Igyekszik koordinálni a terrorizmus elleni harcot Európában, viszont azt világosan kell látni, hogy egyetlen parlamenti szervezetnek, bizottságnak sincs olyan tanúsítvány, bizonyítványa, amely a rendőrségnek vagy a terrorelhárítási központoknak van. Itt elsősorban a politikai megoldásokról van szó, mint például arról, hogy hogyan lehetne jobban összehangolni a tagállamok titkosszolgálati együttműködését, vagyis hogyan lehetne gyorsan és hatékonyan információkat kideríteni, hogy megelőzzük a bajt.

Egy példaként említeném, hogy a borzalmas párizsi merénylet elkövetői többször is átmentek a belga-francia határon, igazoltatták, megállították őket, de semmi sem történt. Ez az igazi botrány. Az ehhez hasonló dolgokat szeretnénk megszüntetni, viszont egy nagyon fontos mozzanatot a bizottság mégsem tud megtenni. Ha valaki megvizsgál egy-egy terrortámadást, akkor nem olyan egyedekről van szó, akik tegnap előtt jöttek Szíriából vagy Afganisztánból, hanem olyan emberekről, akik az adott helyen születtek, nőttek fel. Bizottságunknak fontos feladata lesz, hogy megnézze, kiderítse, hogy miért történik az, hogy fiatal, 20-25 éves emberek –akik egy szabad demokratikus országban élnek – egyszer csak elkezdenek érdeklődni ezen fanatikus elvek iránt, és tönkreteszik a saját életüket, illetve ártatlan embereket ölnek meg. Így tehát a radikalizálódás nagyon fontos témája lesz bizottságunknak, nyilvánvalóan megpróbálunk különböző javaslatokat kidolgozni az oktatási kultúra területén, hiszen e nélkül nem fog menni.