Kezdőlap Események Társasházi Pályázat: biztonságra vágynak a leginkább a lakóközösségek

Társasházi Pályázat: biztonságra vágynak a leginkább a lakóközösségek

Összesen 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítélt oda a nyertes társasházaknak és lakásszövetkezeteknek az OTP Bank Társasházi Pályázatának zsűrije. Az immár kilencedik alkalommal kiírt pályázaton a hagyományoknak megfelelően 10 lakóközösség beruházási tervéhez adott vissza nem térítendő támogatást az OTP Bank, ami összesen több mint 1600 lakó életminőségét javíthatja a jövőben. A beérkezett pályázatok alapján idén is a biztonsági kérdések bizonyultak a legfontosabbnak a lakóközösségek számára, azonban a költségkímélő, illetve közösségépítő beruházásokra is nagy igény mutatkozott – emelik ki az OTP Bank szakértői.

 

Budapest, 2017. augusztus 29. A mai díjátadón immár kilencedik alkalommal hirdetett nyerteseket a magyarországi társasházak és lakásszövetkezetek felújítási, korszerűsítési terveit, közösségi élet javítását támogató OTP Társasházi Pályázat. A pénzintézet által februárban kiírt felhívásra összesen 715 pályázat érkezett, amelyek közül a szakmai zsűri kategóriánként 3-3 jelentkezőt részesített vissza nem térítendő támogatásban, összesen 9 millió forint értékben. Emellett idén is volt különdíj, amelyet a Házfórum Facebook-oldalán megrendezett szavazáson a legtöbb like-ot gyűjtő pályázat nyert el, a díjjal járó további 1 millió forinttal együtt. A támogatásban nem részesülő pályázóknak sincs oka csalódásra: az első 500, érvényes pályázatot benyújtó lakóközösség ugyanis egy éves Társasházi Háztartás szaklap előfizetést kapott.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is a biztonság kérdése volt a legfontosabb a pályázók számára, amely mellett számos energetikai vagy épp közösségépítő felújítási terv is beérkezett.

„A pályázatok 40 százaléka az Ezermester kategóriában érkezett be. Ezek közül is számos beruházásnak a liftek vagy a lépcsőházak felújítása volt a célja. Emellett az is kitűnik a projektek leírásából, milyen komoly szolidaritás él a lakóközösségekben. Hiszen rengeteg anyagban olvastunk arról, hogy a tervezett felújítások milyen mértékben segítenének a gyermekes családok vagy épp az idősek mindennapjaiban, ami rendkívül pozitív üzenete a pályázatnak” – emelte ki Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója.

A Biztonság kategóriában legtöbben modern, kóddal, illetve kulcs helyett úgynevezett proxy-val működő digitális kaputelefont szeretnének felszereltetni, de idén is komoly volt az igény a kamerarendszerek telepítésére. Emellett a lépcsőházi lépcsők balesetmentesítését, a liftek karbantartását, valamint a bejárati ajtók cseréjét kívánták a legtöbben megvalósítani az elnyerhető támogatásból. De több olyan pályázat is érkezett, amelyek az elavult vagy hiányzó villámvédelmi rendszer problémáját akarták megoldani.

Az Ezermester kategóriában ezúttal is a költségmegtakarítást eredményező felújítások voltak a legnépszerűbbek. Ezek között azonban a szigetelés helyett a közös területek megfelelő megvilágítását elősegítő LED-rendszerekre pályáztak a legtöbben. Továbbá számos lakóközösség tervezi az épület homlokzati felújítását, a lépcsőházak szebbé tételét, az elektromos hálózatok időszerű felülvizsgálatát.

A Közösségépítés témájában pedig a kertesítés, a társasház környezetének zöldítése, az udvari szabadidős berendezések beszerzése voltak a legnépszerűbb projektcélok. A lakóközösségek egyre inkább törekednek a zöld, környezetbarát megoldásokra, illetve az egészséges életmód támogatására. Ezt hivatottak szolgálni az olyan beruházások, mint a szabadtéri kondiparkok, játszóterek és kerékpártárolók létesítése a közös tulajdonban lévő, társasházhoz tartozó területeken.

„Az OTP Bank továbbra is elkötelezett a társasházi és lakásszövetkezeti közösségek támogatása iránt, ezért igyekszünk támogatni évről évre a fentiekhez hasonló életszínvonalat javító tervek megvalósulását. A 2018-as lehet a jubileumi tízedik év, amikor elindítjuk a pályázatot, ezért már idén fontolóra vesszük azokat a lehetőségeket, hogy hogyan nyújthatunk még hathatósabb támogatást a lakóközösségeknek a pályázattal” – mondta Csonka Tibor.

Az energia megtakarítást eredményező korszerűsítési tervekkel rendelkező társasházak és lakásszövetkezetek az újonnan megnyílt OTP „MFB Pontok”-nál is forráshoz juthatnak.

A lakóközösségek, a következő hónapokban összesen 163 OTP bankfiókban kamatmentes hitelkonstrukciókat is igényelhetnek az MFB Pontokon – az Európai Unió által biztosított önálló hitelprogramok segítségével.

 

Az OTP Társasházi Pályázat 2017-es nyertesei:

Ezermester kategória
1. helyezett (1 500 000 Ft):
 Óbuda XV. Sz. Lakásfenntartó Szövetkezet, Váradi utca 10-14., Budapest – lépcsőházi és alagsori nyílászárók cseréje

  1. helyezett (1 000 000 Ft):Társasház Szerencs Gyár út 5,  – omlásveszélyes erkély, lodzsa, bejárati előtető felújítása
  2. helyezett (500 000 Ft):Nagy Imre út 100-102. Társasház, Pécs – napelemes rendszer bővítése, fűtőszálas akadálymentesítés

Biztonság kategória
1. helyezett (1 500 000 Ft):
 Társasház Harminckettesek tere 2., Budapest – akadálymentesített lépcsőházi lift

  1. helyezett (1 000 000 Ft):Társasház Kazinczy tér 5., Tapolca – Bejárati ajtó cseréje, postaládák lecserélése, alkonykapcsoló telepítése, mozgásérzékelős lámpák kihelyezése
  2. helyezett (500 000 Ft):Nádastó park 22. Lakásfenntartó Szövetkezet Nádastó park 22., Budapest – akadálymentesítés (rámpaépítés)

Közösségépítés kategória
1. helyezett (1 500 000 Ft):
  Budapest XVI. kerület Rezgőfű u. 1. Társasház – közösségi helyiségek felújítása, fejlesztése

2.helyezett (1 000 000 Ft): Széchenyi István Lakásfenntartó Szövetkezet, Karczag László utca 1. (Karczag László utca 5.), Szolnok – kerékpártároló kialakítása

  1. helyezett (500 000 Ft): Társasház József Attila tér 7-8., Budapest – belső udvari játszótér felújítása

 

Közönségszavazás

A Közönségszavazás nyertese (1 000 000 Ft):Kecskemét Pákozdi csata u. 14-24. Társasház, Kecskemét – radiátorcsere