Kezdőlap Régió Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei Bács-Kiskun megyében.

Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei Bács-Kiskun megyében.

Megyénkben az elmúlt 24 órában 2 könnyű sérüléssel járó, valamint 22 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Kecskeméten, a Kiskőrösi úton közlekedett gyalogosan a Könyves Kálmán körút felől a Mérleg utca irányába 2017. október 31-én 21 óra 18 perckor egy 68 éves helyi lakos. A helyszíni szemle adatai szerint a kivilágítatlan gyalogost későn észlelte a szemből érkező Nissan Primera típusú személygépkocsi sofőrje, aki fékezés ellenére elütötte a férfit. A baleset következtében a gyalogos az elsődleges orvosi szakvélemény alapján könnyű sérülést szenvedett.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!

(Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság)