A Bács-Kiskun megyei polgármesterek a jelen választási ciklusban hatodik alkalommal megrendezett, kétnapos polgármesteri fórumon vettek részt Jakabszálláson, az Együttműködés a helyben foglalkoztatásért program keretében. A jakabszállási Areo Hotelben tanácskoztak és ismerkedtek meg a megyét érintő, tervezett fejlesztésekkel, az igénybe vehető támogatásokkal és az induló képzésekkel, továbbá a térségi foglalkoztatás helyzetével, problémáival, megoldásaival, a vidéki élet fellendítésének lehetőségeivel.
Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnöke elsőként felkonferálta Bács-Kiskun megye imázs filmjét, melyet a rendezvény nyitásaként nagy sikerrel le is vetítettek.
Szabó György Róbert köszöntő beszédében kiemelte Jakabszállás területi, gazdasági és társadalmi előnyeit.
Tasó László, a Miniszterelnökség tízezer főnél kevesebb lakosú települések fejlesztéséért felelős államtitkára a „Jövő vidéke, a vidék jövője” címmel tartott előadást, melyben kitért többek között arra, hogy a tízezer főnél kevesebb lakost számláló települések az ország 40%-át teszik ki, így szerepük jelentős.
Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a helyi önkormányzati fejlesztések támogatásának aktualitásai kapcsán tartott előadást
Ezt követően szintén a vidéki fejlesztések kapcsán Nagy Attila, az Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap Stratégiai Főosztály vezetője az önkormányzatok számára igénybe vehető Vidékfejlesztési Program pályázatókról számolt be.
Településfejlesztésről tartott előadás Kicsiny László, a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője melyben kitért a Településfejlesztési Operatív Program (TOP) előrehaladására a Bács-Kiskun Megye Integrált Területi Programjára. Rausch Sándor a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke és Mészáros Zoltán a Polgári Védelmi Szövetség elnöke közösen hívták fel a figyelmet a megyei Polgári Védelmi Szövetség jelentőségére, őket követve Kovács Ernő a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal vezető kormánymegbízottja tartotta meg előadását.
Szintén a fejlesztéseké volt a főszerep Szabó Anett és Dávid –Pelley Szabolcs a Budapest-Belgrád vasútfejlesztés magyarországi szakaszáról című előadásukban.
Kollár Péter a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály vezetője „Együttműködés a helyben foglalkoztatásért – Bács-Kiskun megyei foglalkoztatási- és gazdaságfejlesztési együttműködés” című projekt keretében igénybe vehető bértámogatásokról és képzésekről tartott előadást.
A pénteki napon az előadássorozatokat Grüman Róbert Csongor alelnök kezdte meg, Kovászna Megye Tanács: 2017 a Turizmus Éve Háromszéken című előadásával, melyben bemutatta, hogy a közösségi médián, újságírókon és bloggereken keresztül hogyan próbálják népszerűsíteni otthonukat.
Szelesné Kása Ilona a színes kert mintaprogramra tért ki bővebben, Huszár Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Program Programvégrehajtási Főosztály vezetője a TOP aktuális helyzetéről beszélt.
A megyei turisztikai fejlesztéseket emelte ki előadásában Csáki Béla a Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Révész Máriusz a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos a Bács-Kiskun megyét érintő kerékpáros és aktív kikapcsolódás fejlesztési lehetőségeire, valamint ezek fejlesztésére tért ki bővebben.
Molnár Sándor az Erdélyi Mária Út Egyesület elnöke előadásában kifejtette, hogy rendkívül fontosak a fejlesztések, de mindezt lélekkel, odaadással és szívvel kell tennünk, a közösség érdekében.
Ezen polgármesteri fórumon tehát a vidéké és a fejlesztéseké volt a főszerep.A két napos fórum a közös értékek, a jövőbeni együtt gondolkodás és munkálkodás feltárásának igényével ért véget.