A kiskunhalasi rendőrök bíróság elé állítást javasolnak a férfi ügyében.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság 2017. december 27-én őrizetbe vett egy 21 éves mélykúti férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy az előző napon beleült egy jánoshalmi ház előtt álló, lezáratlan autóba. Azt a benne hagyott kulcs segítségével elindította, és elhajtott a saját lakásához. Megálláskor a járművel nekiment egy beton virágtartónak, majd a kocsiból kiugrott és elszaladt.
Még ugyanezen a napon a gyanúsított besurrant egy 41 éves nő házába is, ahonnan ékszert, elektromos hajvágót és parfümöket lopott el.
A férfit jármű önkényes elvétele bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A nyomozók az ügyet a napokban lezárták, és azt iratokat bíróság elé állítás javaslatával küldték meg a helyi ügyészségre.