Bár a tél még makacsul tartja magát, de 650 éves városunk változatos programjaival már a tavaszra készül!
Jazz, világzene, könnyűzene, kiállítás, népzene, irodalom, komolyzene, színház, show, gyermek és ifjúsági programok.
Tekintse meg a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ tavaszi kínálatát!
március 5. hétfő 17 óra
Kecskemét arcai IV.
kiállítás
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ
„A város, így Kecskemét is közös alkotásunk, magán viseli szerkezetében és minden jellegzetességében is azt a furcsa sajátosságot, amely a közösségi-társadalmi, illetve az egyedi, az individuális jelleg szétválaszthatatlan együttesében mutatkozik meg. Ideális esetben egy város együtt lélegzik az összes ott lakó emberrel, s bár mindenkinek más arcát mutatja, mégis akadnak rajta olyan lényeggé szilárdult vonások, melyek mindenki számára oly nemessé teszik lényegét, … Kecskemét rendezett arcvonásainak a város és lakói közötti harmóniának egyik legfontosabb letéteményesei a kecskeméti és „tiszteletbeli kecskeméti” alkotók. Ennek bizonyítékait keressük most e tárlaton.”
A kiállítást megnyitja: Ifj. Gyergyádesz László művészettörténész
Látogatható: március 29-ig, naponta 10-18 óra között
március 5., hétfő 19 óra
A 650 éves város, Kecskemét zeneszerzői – a Kecskemét Szimfonikus Zenekar nyitóhangversenye
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ
A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar a 650 éves város tiszteletére olyan programot állított össze, amely a városhoz erősen kötődő zeneszerzők műveit mutatja be. Olyan komponistákét, akiknek munkássága meghatározó volt Kecskemét kulturális életében, és a mai napig kihatással van a város szellemiségére.
Belépődíj: felnőtt: 2.000 Ft,
Diák és nyugdíjas: 1.000 Ft,
Kodály Filharmónia bérlettel: 1.000 Ft
március 10., szombat 19 óra
Ars Nova LADIES and GENTLEMEN Singers
Helyszín: Református Újkollégium
Ladies and Gentlemen!
Az idei Kecskeméti Tavaszi Fesztiválon is szokatlan programmal áll elő az Ars Nova énekegyüttes.
Az együttes női énekesei: a ’Ladies of Ars Nova’ zenei flörtre hívta meg a neves cseh férfi énekegyüttest, a ’Gentlemen Singers’-t. A nyolc főből álló énekegyüttes, a Cseh Köztársaság egyetlen professzionális férfi oktettje, 2003-ban alakult. Számos nemzetközi díjat nyertek, bejárták a világot az USA-tól Dél-Koreáig.
A két együttes meglepetésektől sem mentes igazi hang-versenye várható, amikor külön-külön és együtt is bemutatják energiával teli színes műsorukat.
Műsor:
Olasz, francia, angol madrigálok
Kodály, Bartók és cseh népzenei feldolgozások
Gershwin, Beatles dalok
Engelhardt, Jenkins, Ešenvalds kórusok különleges akusztikus környezetben
A koncert közreműködői:
Dr. Szabóné Baunoch Ágnes – zongora
Maczák Márk – ütőhangszerek
Gentlemen Singers – művészeti vezető Richard Uhliř
Ars Nova Énekegyüttes – művészeti vezető Kiss Katalin
Belépődíj: felnőtt: 2.000 Ft, diák és nyugdíjas: 1.000 Ft
március 11., vasárnap 11 óra
Fehér ló fia – mesejáték a Dobszay-Meskó Ilona zenéjével
Helyszín: Hírös Agóra Otthon Mozi
Szövegíró: Tarr Ferenc
Előadja: Ventoscala Sinfonietta
A Fehérlófia az egyik legismertebb és egyben legarchaikusabb magyar népmese. Évszázadok óta adódik szájról szájra, hiszen olyan sok bölcsességet, tudást rögzít, ami koroktól függetlenül érdekes és érvényes mindenki számára.
Dobszay-Meskó Ilona, kortárs zeneszerzőnő és Tarr Ferenc, szövegíró ezért is döntött úgy, hogy ebből a csodálatos meséből modern hangzású zenejátékot készít.
Céljuk egyrészt ezt az izgalmas történetet hitelesen, a mai ember számára is érdekes módon előadni, ugyanakkor céljuk az is, hogy a legfiatalabbak a darabot hallgatva kedvet kapjanak a klasszikus zene hallgatásához.
Közreműködők:
Dobszay-Meskó Ilona – zongora
Popa Gergely – hegedű
Rózsa Richárd – cselló
Winkler Balázs – trombita
Tekula Endre – kürt
Varga Zoltán – ütőhangszerek
Lukácsházi Győző – mesélő
Belépődíj: 1.000 Ft
Támogató: NKA
március 12., hétfő 19 óra
Nagy utazás – DÉS LÁSZLÓ koncertje
Vendég: Tóth Vera
Szerelem első vérig, Nagy utazás, Vigyázz rám, Trió Stendhal, Jazz+Az, Dzsungel Könyve, Valahol Európában, Pál utcai fiúk, Férfi és Nő – hogy mi a közös ezekben a különböző műfajokban született, sikeres dalokban, produkciókban? A sokféle zenei tehetséggel és kimeríthetetlen invenciókkal rendelkező Kossuth díjas zeneszerző és előadóművész, Dés László személye köti össze ezeket, akinek nevéhez számtalan népszerű dal, színpadi és filmzene, jazz formáció fűződik.
Dés a koncerten számos zenei meglepetésre készül, kivételes tehetségű muzsikusok közreműködésével. Vendégként a kiváló énekesnőt, Tóth Verát köszönthetjük, akivel Dés László már korábban dolgozott együtt, – akkor jazz produkcióban -, tehetségéről, muzikalitásáról és remek hangjáról viszont az évek során már sokszor meggyőződhetett. Most az ő előadásában hallhatunk több, már ismert Dés szerzeményt is.
Belépőjegy: 6.990 Ft
március 15-18.
XII. Kecskemét Fringe – művészeti fesztivál alkotó fiataloknak
ARTra fel!
Helyszínek: Hírös Agóra Ifjúsági Otthon, Köztér/10 perc, Otthon mozi, Tudományok és Művészetek Háza (TEKA)
Fiatal alkotók, előadók bemutatkozása színjátszás, zene, film, képzőművészet, irodalom, tánc és egyéb művészeti területeken, kreatív megvalósításokban. A Hírös Agóra Ifjúsági Otthon tizenkettedik alkalommal rendezi meg a 14-30 éves alkotó fiatalok művészeti fesztiválját, a Kecskemét Fringe-et.
Kecskemét 650. évfordulójához kapcsolódóan több újdonsággal is szolgál a négynapos rendezvénysorozat program összeállítása.
Idén először kerül megrendezésre „fesztivál a fesztiválban” jelleggel a „Kecskeköröm” mini fesztivál, az egyes művészeti területeken felsőfokú szakirányban tanuló, illetve végzettséggel rendelkező alkotók előadásai, műhelymunkával egybekötött bemutatói.
A XII. Kecskemét Fringe újdonsága továbbá, hogy szakmai programokkal segíti, támogatja a fiatalokat a művészeti területen való sikeres vállalkozásban.
A Fesztivál önálló művészeti programja hagyományosan a XXIX. Országos Diákszínjátszó Találkozó Dél-alföldi regionális fordulója.
Részletes program a http://www.hirosagora.hu/kecskemet-fringe-fesztival-802 honlapján és a XII. Kecskemét Fringe fesztivál kiadványában olvasható.
A programok minden helyszínen díjtalanul látogathatók.
A rendezvény támogatói: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, Nemzeti Kulturális Alap, Bács-Kiskun Megyei TIT, Fornetti Kft.
Információ: Zum Erika rendezvényszervező
március 17., szombat 19 óra
VISSZATEKINTÉS
(Tisztelet Kodály Zoltánnak)
A Kecskemét Táncegyüttes műsora
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ
„Ha a népet nemzetté akarjuk tenni, előbb a zenéjét is a nemzet közkincsévé kell tennünk.”
Így van ez a tánccal is, a nemzeti táncunkkal, mely oly sokszínű és változatos, hogy maga Kodály Zoltán gyűjtőútjai során is említést tesz róla.
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásának köszönhetően a Kecskemét Táncegyüttes a Kodály-év záró eseményeként ismét bemutatja VISSZATEKINTÉS – (Tisztelet Kodály Zoltánnak) című, nívódíjjal jutalmazott nagysikerű műsorát.
Az egyrészes műsor a klasszikus zene és a népzene találkozására épül, és párhuzamot von e két műfaj között illetve a néptánc és a feldolgozott tematikus táncszínház között, melyek rondó formában köszönnek elénk újra és újra.
Koreográfusok: Lukács László és Lukácsné Haránt Eszter a „Népművészet Ifjú Mesterei” miniszteri cím birtokosai, valamint Böde István, Adler Írisz és Farkas Zoltán „Batyu” Harangozó díjas koreográfus
Zenei rendező: Csík János
Zene: Hegedűs Máté és zenész barátai
Fény: Göttinger László
Közreműködnek: A Kecskemét Táncegyüttes tagjai, valamint a kecskeméti Aurin Leánykar tagjai
Rendező: Lukács László
Támogatók: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, NKA
A műsort követően
20.00 órától Táncházba várunk mindenkit
Támogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma Csoóri Sándor Program Táncházak
Belépőjegy: 1800 Ft
március 20-21.
Kárpát-medencei Magyar Kulturális Civil Szervezetek VI. Konferenciája
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ
A rendezvény célja, hogy a Magyarországon és a szomszédos országokban működő közművelődési szakmai szervezetek megismerjék egymás tevékenységét, erősödjenek a szakmai – együttműködési kapcsolatok, növekedjen az egymás iránti tolerancia, az együttgondolkodás szándéka.
A résztvevők megismerjék a magyar kulturális ágazat fejlesztési, támogatási és szakmai koordinációs tevékenységét, ennek kihatásait a nemzetiségi kulturális ágazatra.
A rendezvény célja az is, hogy közösen kidolgozásra kerüljön a szervezetek közötti rendszeres és folyamatos hosszú távú együttműködés rendje és formája.
A résztvevők a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál programjai során ízelítőt kapnak a hazai közművelődés és Kecskemét reprezentatív értékeiről.
Rendező: Magyar Népművelők Egyesülete, Hírös Agóra Nonprofit Kft., Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
március 21. szerda 19 óra
A SHAOLIN KUNG FU HARCOS SZERZETESEINEK MÁGIKUS EREJE – A 20 ÉVES JUBILEUMI TURNÉ
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ
A bemutató a legmagasabb szintű légzés- és harctechnikai gyakorlatokból áll, melyet egy 16 tagú szerzetesekből és mesterekből álló csoport mutat be a templom 75 éves mesterének és egy shamisokból (fiatal szerzetes) álló csoport vezetésével.
A közönség két órában betekintést nyerhet a kínai filozófia titkos világába, a mítoszokba, és megismerkedhet a Zen buddhizmus bölcsességeivel valamint a csi fantasztikus testgyakorlataival, mely maga a test saját energiája.
A szerzetesek erőteljes képekben és jelenetekben mutatják be Kung Fu és Csi Kung tudományukat.
Belépődíj: 5.900, 6.900, 7.900 Ft
március 23-25.
XXVII. Nemzetközi Bohém Ragtime & Jazz Fesztivál
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ
március 23. péntek 20.00-22.00: Péntek esti ragtime-opera
Ittzés Tamás-Lanczkor Gábor: A Lutherek
A debreceni Csokonai Színház és a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál közös produkciója.
A kecskeméti vendégjáték támogatója a Reformáció 500 Emlékbizottság
Martin Luther King – Biri Gergely
Coretta Scott King, a felesége – Nagy Kíra
Mary Lucy Williams, Coretta barátnője – Mudrák Mariann
Luther Márton – Kovács István
Narrátor – Sárközi-Nagy Ilona
Közreműködik a debreceni Csokonai Színház énekkara, tánckara és a kiegészített Bohém Ragtime Jazz Band.
Koreográfus: Kasznai Dóra
Jelmez- és díszlettervező: Mészáros Zsófia
Rendező: Gemza Péter
belépő: 3.500 Ft
március 24. szombat 15.00-16.45:
Boogie-woogie show: Dániel Balázs Trió
belépő: 2.500 Ft
március 24. szombat 19.00-22.30:
Szombat esti jazzkavalkád
Marsall Quartet (Ausztria)
Bohém Ragtime Jazz Band & Ben Cummings (trombita, Anglia)
belépő: 3.500 Ft
március 25. vasárnap 11.00-14.00:
Zárókoncert
Ben Cummings (Anglia), Jerry Pfister (Ausztria), Andy Winkler (Ausztria), Dániel Balázs, Bohém Ragtime Jazz Band
belépő: 2.500 Ft
Bérlet az összes előadásra: 9.000 Ft
Jegyek, bérletek a 27. Bohém Fesztiválra elővételben a Bohém Webáruházban (http://bohem.shoprenter.hu, tel.: +36-20-369-2111),
valamint a helyszínen kaphatók (tel.: +36-76-503-880).
www.bohemfesztival.hu
március 26., hétfő 19 óra
Akamatsu Rintato koncert műsora
Helyszín: Kodály Intézet
Akamatsu Rintato 2 éves korától kezdett zongorát és hegedűt tanulni és 6 évesen csellón is elkezdett játszani. Gyermekkora óta számos nyilvános koncerten és műsoron is részt vett. Akamatsu játszott többek között New Yorkban, Párizsban, Madridban, Milánóban, Rómában, Düsseldorfban, Bécsben, Budapesten, Varsóban, Szentpéterváron, Taipeiban, Bogotában.
Japánban évente több mint 50 koncertet ad.
Akamatsu több mint ezer tanítványa számos versenyen vett részt és sokan meg is nyerték
ezeket a versenyeket. Ezen kívül sokszor kérték fel őt zsűribe is. Rendszeresen leírja
személyes véleményeit a zenei eseményekről az esszékben, cikkekben, újságokban és
magazinokban is.
Jelenleg a budapesti nemzetközi zongora mesterkurzus és a Senzoku Gakuen zeneművészeti
egyetem (Tokyo) vendégprofesszora.
Belépődíj: felnőtt: 2.000 Ft, diák és nyugdíjas: 1.000 Ft
március 27., kedd 19 óra
Óbudai Danubia Zenekar
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ
Filharmónia Kodály bérlet 4. hangversenye
Sakata Tomoki – zongora
vezényel: Stanislav Kochanovsky
Műsor:
Sergey Rachmanyinov: III. zongoraverseny
Sergey Rachmanyinov: I. szimfónia
Belépődíj: 5.400 Ft
Kiegészítő programok:
március 1 –31.
Kiállítás
Hírös Agóra Kulturális Központ
EYAS KOVÁCS JÓZSEF
Kurátor, rendező: ifj. Gyergyádesz László művészettörténész
A mini-tárlat megtekinthető a Hírös Agóra Kulturális Központ II. és IV emeleti Panoráma társalgójában az intézmény nyitvatartási idejében.
Képtalálat a következőre: „eyas kovács józsef”
március 10. – április 1.
Főtér
Népművészeti kirakodóvásár
március 22., csütörtök 18 óra
Erdélyi Építészeti Biennálé 2017 – „Jel-ként”
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ
A kiállítás bemutatja az elmúlt két év, észak-nyugat Erdély, illetve a hajdani Parcium hét megyéjében működő építész irodák legjobban sikerült terveit, megvalósult épületeit, és a szakma érdekében tett legérdekesebb kulturális tevékenységeit.
A kiállítás szervezői:
Bács-Kiskun Megyei Építész Kamara, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Bács-Kiskun Megyei Mérnöki Kamara, az Országos Kéménykonferencia Szervező Bizottsága
A kiállítás védnöke:
Gaál József Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere, aki köszönti a kiállítás résztvevőit.
A kiállítást megnyitja:
dr. Guttmann Szabolcs István – Koós Károly Díjas építész, a Romániai Építészek Rendje Erdélyi Fiókjának elnöke
További részletes programinformációért lapozzon bele színes kiadványunkba:
http://issuu.com/hirosagora/docs/k_tavasz_2018_kiadvany/2?ff=true&e=23866865/58435330
vagy kövessen minket facebook oldalunkon: www.facebook.com/kecskemetitavaszifesztival/
VÁRJUK EGYÜTT A TAVASZT!