Jean-Guihen Queyras gordonkaművész és Alexandre Tharaud zongoraművész már régóta koncerteznek együtt – ám mégis ez az első lemezük, melyen a legszélesebb nyilvánosság előtt is megmutatják magukat duóként.
A két csúcson lévő francia művész szólistaként és kamarazenészként egyaránt komoly rangot szerzett magának – ez külön ízt ad ennek az Erato/Warner megjelenésnek. Hiszen a szólisták együttese mindig nagy kérdéseket és sok bukatót rejt – melynek lényege, hogy milyen mértékben képesek feladni önmagukból a közös játék kedvéért? Vannak erre jó példák és kevésbé jók is – de Jean-Guihen Queyras kontra Alexandre Tharaud esetében úgy tűnik, jól működik mindez. Hozzá kell persze tenni, hogy egy jól kipróbált duó szerepel a lemezen, melyen Brahms két gordonka-zongora szonátája mellett az előadók által a népszerű Magyar táncokból készített öt átiratot is – No.1, 4, 7, 11, 14 – meghallgathatunk.
A kanadai Québecben született Jean-Guihen Queyras Algériai kitérő után nyolcévesen
érkezett meg szüleivel Franciaországba, európai városokban tanult és tevékenykedik a mai napig előadóművészként és professzorként. Sok lemezt vett fel – korhű produkciókban is – és jelenleg is többfajta formációban játszik, ide értve a lemezen hallhatót is.
Az ez év végén éppen az ötvenet betöltő, csellista partnerénél alig több mint egy évvel
fiatalabb párizsi Alexandre Tharaud sokoldalú világjáró művész, aki filmben szerepelt, a
zongorairodalom számos nagy művét vette fel Bachtól Satie-in át Boulez-ig. Belül afféle igazi romantikus, aki szívesen játszik barátai házánál a különböző zongorákon, és minden felvétele előtt virágot visz Chabrier sírjára.
E két eredeti zenész-kiválóság Johannes Brahms időben, indíttatásban és zeneiségben is
egymástól távol álló darabjaival duózik – egyben olyanokkal, melyek a romantikus
kamarazene-irodalom legnagyobb alkotásai közé tartoznak. Egészen más hangütés jellemzi az 1862-65 között komponált, első – e-moll – szonátát, mint az 1886-os F-dúr szonátát. Ez a különbözőség persze remek alkalom a két előadó számára, hogy sokoldalú képet rajzoljanak művészetükről, felfogásukról – de első sorban persze Brahmsról. Az öt saját átirat pedig afféle örömzenélés, felszabadult ráadás.
Kettejük előadása végig nagyon szuggesztív: Queyras összpontosított, erőteljes játéka, mely lágy szépségű csellóhanggal párosul – izgalmasan koncertál Tharaud fantáziadús és
csodálatosan sokszínű zongorázásával. Játékuk végig erőteljes, pontos, kifejezőn ritmusos – de mellette megnyerően egyenes dallamvonalú zenélés; ahol ugyan megjelennek az egyéni értelmezések is, de a hallgató mégis végig örömmel adhatja át magát a zene élményének. Szép egyensúlyt tartanak fent – és erre rásegít a hangmérnöki munka is, mely elegánsan engedi előtérbe a bársonyos csellóhangot.
Komlós József JR
