Kezdőlap Rendőrségi hírek LEZÁRT AKTA: HÁROM BŰNCSELEKMÉNYT IS ELKÖVETETT

LEZÁRT AKTA: HÁROM BŰNCSELEKMÉNYT IS ELKÖVETETT

A Kecskeméti Rendőrkapitányság vádemelést javasol a sofőr ellen.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal járőrei 2017. április 4-én az M5-ös autópályán igazoltattak egy férfit, aki Porsche Cayenne típusú személygépjárművel közlekedett. Az intézkedés során kiderült, hogy az autón lévő rendszám hamis. A férfi igazoltatásakor átadott egy magánokiratnak minősülő indítási naplót és egy közokiratnak minősülő ideiglenes forgalomban tartási engedélyt is, amelyek szintén hamisnak bizonyultak.

Az ügyben a Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozást indított, és a 48 éves sofőrt közokirat-hamisítás bűntett, egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett és hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Ügyét a napokban lezárták, az iratokat vádemelés javaslatával küldték meg a helyi ügyészségre.