Kezdőlap Rendőrségi hírek TÁRSÁT RABOLTA KI

TÁRSÁT RABOLTA KI

Egy jánoshalmi házba surrant be két helyi férfi, majd az egyik kirabolta a másikat. A gyanúsítottakat őrizetbe vették a kiskunhalasi nyomozók.

Egy 38 éves jánoshalmi férfi tett bejelentést a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra arról, hogy egy ismerőse kirabolta.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. március 21-én 17 óra 10 perc körül két férfi szóváltásba keveredett Jánoshalmán, a Halasi úton. Egyikőjük egy késsel a kezében azzal fenyegette a másikat, hogy leszúrja, ha a részére járó pénzt nem adja át.  Ezt követően lefejelte, kiszúrta kocsijának egyik gumiját, és továbbra is fenyegette azért, hogy a jármű indítókulcsát megszerezze. A sértett félelmében átadta a kulcsot, majd a támadó az autóval elhagyta a helyszínt.

A kiskunhalasi rendőrök 19 óra 30 perckor elfogták a 28 éves jánoshalmi férfit. Őt gyanúsítottként hallgatták ki rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozás során kiderült, hogy a két férfi azért veszett össze, mert a gyanú szerint az éjszaka folyamán közösen bemásztak egy helyi ingatlan udvarára, ahol a nyitott házból egyikőjük egy mobiltelefont és 700.000 forintot tulajdonított el a másik tudta nélkül. Az ellopott pénzből a 38 éves jánoshalmi férfi egy kocsit vásárolt, ami gyanús lett 28 éves ismerősének. Egyből gondolta, hogy társa pénzzel távozott az ingatlanból.

A nyomozók lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták a 38 éves férfit.

A kiskunhalasi rendőrök őrizetbe vették a két gyanúsítottat, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.