Kezdőlap Kultúra A költészet napja – Maratoni versfelolvasás az Akvárium Klubban

A költészet napja – Maratoni versfelolvasás az Akvárium Klubban

Szerdán, a költészet napján immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Magyar Írószövetség, a Magyar Napló és a Kossuth Rádió, a Versmaratont – hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Idén az Erzsébet téri Akváriumban Klub ad otthont az ingyenesen megtekinthető rendezvénynek színpaddal, költőkkel, mély érzelmekkel és rengeteg vendéggel – hangzott el a műsorban. A rendezvényen 12 órán keresztül kortárs költők szavalják Az év versei 2018 antológiában szereplő költeményeket.

Zsiga Kristóf, a Magyar Napló kiadó vezetője elmondta, hogy minden évben a költészet napjára jelentetik meg Az év versei antológiát, amely az elmúlt év szerintük legjobb verseiből tartalmaz válogatást. Ebből a kötetből olvassák fel a költők saját szerzeményeiket.

Mint mondta, az antológiában 100 költő versei szerepelnek, közülük hatvanan vesznek részt az eseményen. A színpadon óránként négy-öt kortárs költő olvas fel rövid beszélgetést követően. A Versmaratont online is közvetítik.

Elmondta, hogy a Magyar Rádiónak köszönhetően a rendezvényről hangfelvétel is készül, amely bekerül a rádió archívumába.

A nyolcadik alkalommal megrendezett eseményen felolvas mások mellett Ágh István, Géczi János, Szőcs Géza, Kukorelly Endre, Mezey Katalin, Kemény István, Terék Anna, Kiss Judit Ágnes és Oravecz Péter is.

MTI 2018. április 10., kedd