Kezdőlap Események Egy igen eseménydús gasztro fesztivál zárult Kecskeméten

Egy igen eseménydús gasztro fesztivál zárult Kecskeméten

 

Aki az elmúlt három napban kilátogatott Kecskemét Főterére, annak garantáltan igazi családi gasztro kavalkádban lehetett része, hiszen palacsintákat kóstolhattak és lehetőségük nyílt különféle nyalánkságok vásárlására is, például kürtőskalács, házi csoki, különleges édességek, házi sajtok, füstölt áruk, sültek. Ha ez nem lenne elég, különféle színes programcsokor is szórakoztatta kicsiket és nagyokat egyaránt.

Dr. Finta József, érseki helynök plébános rövid köszöntője, valamint a kézművesek és szponzorok bemutatását követően a vasárnap reggel Kapucsínó beszélgető show-val indult, ahol többek közt Tóth Jenőné Irénkével, a kecskeméti Avon kontaktpont vezetőjével, Zimacsek Mártával, az Alföldi Régió Magazin lapigazgatójával és Gönczi Imrével, a Kecskeméti Sörmanufaktúra vezetőjével hallhattunk érdekes riportot.

Délután is színes programok közül szemezgethettünk, mint az Aero Fit Dance bemutatója, valamint egy közös zumbázás mozgatta meg a táncot és a mozgást kedvelőket. A versenyszellemű vendégeknek is szerep jutott a rendezvényen, 10 órától palacsintafutás, családi váltó, valamint kutyás futásra nyílt lehetőség, melynek az eredményhirdetésére délután fél ötkor került sor, valamint nem maradhatott ki a gyermekek kedvence, az ügyességi palacsintaevő verseny sem.

A fesztivál utolsó napját Barbi és Paya gyermekdalai és Légrádi Blanka előadása zárta.