Kezdőlap Kecskemét Különleges háló

Különleges háló

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya gyermekeknek és szüleiknek tartott előadást az internet veszélyeiről.

A Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskolában – közismertebb nevén az ÉZI-ben – 2018. április 4-én „Az iskola rendőre”, Bozóné Soós Marianna címzetes rendőr alezredes speciális keretek között tartott előadást biztonságos internet témában.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának ifjúságvédelmi kiemelt főelőadója újszerű módon, osztályfőnöki órával egybekötött szülői értekezleten beszélgetett a 6/a. osztály tanulóival, illetve a foglalkozáson megjelent szülőkkel.

Az osztályfőnök kezdeményezésével és közreműködésével a közös cél – az internet veszélyeinek elkerülése – érdekében szülőknek és gyermekeiknek tartott előadás sikeresnek bizonyult, így a biztonságot célzó és erősítő órák a közeljövőben folytatódnak.

A résztvevők figyelmét többek között az alábbi speciális telefonszámok célzott és jogszerű használatára hívták fel:

  • Európai Egységes Segélyhívószám: 112
  • Telefontanú: 06/80-555-111

A bántalmazás, családon belüli erőszak estén hívható zöldszámok:

  • 06-80/205-520
  • 24 órás ügyleti gyermekvédő zöldszám: 06/80-630-155.