Kezdőlap ÉT-TRENDEK OHANA Gasztroklub és Főzőiskola – Ahol a nemzetek ízei találkoznak

OHANA Gasztroklub és Főzőiskola – Ahol a nemzetek ízei találkoznak

Az OHANA Gasztroklub és Főzőiskolát 2017 szeptemberében alapította Pulai Katalin azzal a céllal, hogy olyan főzéssel egybekötött programokat kínáljanak, amelyek a kulináris praktikák elsajátítása mellett a jó hangulatban együtt töltött időt is biztosítják. Az Ohana folyamatosan jelentkezik kurzusokkal, így szerkesztőségünknek alkalma adódott, hogy 2018. április 14-én végigkövethesse a T-BONE steak készítés folyamatát. 

A kurzuson résztvevők Somogyi György vezetésével készíthették el a menüt, amely T-Bone steak volt baconbe tekert zöldbabrőzsével, illetve a desszert pedig pirított mandulába forgatott polentás túrógombóc volt eper tükrön. A T-Bone steak egy 60 dkg-os bélszín és hátszín szelet egy T alakú csonttal elválasztva. A grillezett marhahúsok királyaként ismert étel fogyasztása elsősorban Amerikában ismert.

„A hawaii eredetű „ohana” szó jelentése, az hogy család, de ennél azonban sokkal többet takar: magába foglalja a tágabb családot, barátokat, sőt egy egész közösséget. Legfőbb célunk, hogy a kecskeméti, gasztronómiát szerető embereket megismertessük egymással, egy jó közösséget tudjunk kialakítani, hiszen itt nem számonkérésről van szó, hanem arról, hogy egy jó élménnyel gazdagodjanak, miközben tanulhatnak is.  Estéről estére különleges gasztronómiai élményt szeretnénk nyújtani kicsiknek és nagyoknak egyaránt, amelyben szakértő cukrászaink és séfeink segítenek. Jelenleg 5 állandó szakáccsal, illetve 3 cukrásszal dolgozunk együtt, ötletelünk, valamint nemzetközi szakácsokkal is együttműködünk. Konyhánkba maximum 12 főt tudunk kényelmesen vendégül látni. Nemcsak felnőtteket várunk, hanem 10 éves kortól gyermekeket is, akik egy intenzív tanulási folyamat során, 6 fős csoportokban sajátíthatják el a főzés fortélyait. A jövőre tekintve pedig júniusban nyitjuk meg a grillteraszunkat.” – nyilatkozta Pulai Katalin.

Az OHANA Gasztroklub és Főzőiskola továbbra is rendkívül színes programokkal várja az érdeklődőket, ilyen például a május 5-én megtartott „Világok ízelítője kurzus”, amelyen kenguru steaket, krokodil steaket, vadlazacot és rib eye steaket készíthetnek el a részvevők. A részletekért kattintson ide.

OHANA Gasztroklub és Főzőiskola
Kecskemét, Énekes utca 120.
[email protected]
Tel. +36 70 518 1312
www.ohanagasztro.hu
Aktuális kurzusok
Facebook