Kezdőlap Események „Aki a bort és pálinkát szereti, rossz ember nem lehet”

„Aki a bort és pálinkát szereti, rossz ember nem lehet”

A Harmadik Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztiválon a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara valamennyi tagja tartott beszédet, kiselőadást a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központban. Itt elhangzott az a mondat, miszerint a borok talán női körökben népszerűbbek, mint a pálinkák.

„ A jó pálinkához és borhoz megfelelő alapanyag szükséges.” – hangzott el a NAK egy fontos tagjától. Mivel Bács-Kiskun megye egy jelentős agrármegye, nagy szükség van a gazdasági fejlődésre, és erre a célra megfelelő anyagi támogatásra. A borászatra Magyarországon jelentős összegeket fordítanak, illetve vannak pályázatok is, ahol külön a szőlő betelepítéséért küzdenek.

Szintén fontos tudnunk azt, hogy országunkban speciális generátorok védik termőtalajainkat a jégeső ellen, és mintegy két órával a kártékony zivatar előtt kezdik el a védekezést, négy régióban.

Májusban körülbelül 27 zivatar volt országszerte. Ez az jelenti, hogy a generátorok mintegy 191 órán át voltak működésben. A szupercellák, illetve a Kárpát-medencén túlról érkező viharok ellen sajnos nem igazán lehet védekezni. A NAK tagjai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a hasonló felmerülő problémákat megfelelő eszközökkel és szakértelemmel kezeljék. Az elmúlt hónapban mindössze két alkalommal volt külföldről érkező zivatar, ám a szakértők mindinkább azon vannak, hogy a szomszédos országokkal összefogjanak, és előre fel tudjanak készülni a legnehezebb helyzetekre is.