Kezdőlap Diákélet Ballagás a Kecskeméti Református Általános Iskolában

Ballagás a Kecskeméti Református Általános Iskolában

 

 

Idén hatvannégy „refis” diák mondhatja el magáról, hogy elballagott, és egy új, izgalmas út elé néz. A fiatalok izgatottan, mégis könnyek között hagyják el az iskolában megismert társaikat.

 

Az ünnepi istentiszteletet megelőzve, a ballagó diákok a tantermeikben búcsúztak el egymástól végleg, illetve fényképeket készítettek, és átvették szeretteiktől a virágcsokrokat, léggömböket, borítékokat, és egyéb jól megérdemelt jutalmaikat. A hagyományokhoz híven ez alkalommal is egy tarisznya díszelgett a fiatalok asztalain, benne különféle apróságokkal, útravalókkal.

 

Miután valamennyien készen álltak, és felsorakoztak, megkezdődött a ballagás. A diákok végigjárták szeretett iskolájukat, mindeközben pedig a legszebb búcsúzó dallamokat hangoztatták el. A többi évfolyam valamennyi tanulója sorfalat állt, ezzel is kifejezve tiszteletüket.

 

Az istentisztelet alkalmával elhangzott a ballagó növendékek éneke, egy búcsúbeszéd az iskola igazgatónőjétől, valamint minden osztály egy tanítványától.