Az elmúlt nap eseményei.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság járőrei 2018. június 28-án 13 óra 55 perckor igazoltattak egy 44 éves férfit, akiről kiderült, hogy körözik. Ő a számára kiszabott pénzbírságot nem fizette meg, így azt a bíróság két nap szabálysértési elzárásra változtatta át.
Egy 27 éves férfit 19 óra 30 perckor fogtak el a megyeszékhelyi járőrök. Vele szemben a Kecskeméti Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Szintén a bíróság körözte azt a 37 éves tiszakécskei férfit, akit 20 órakor fogtak el a kecskeméti egyenruhások.
A bajai rendőrök Sükösdön igazoltattak egy 49 éves férfit 20 óra 39 perckor. Az intézkedés során megállapították, hogy a bíróság szabálysértési elzárást rendelt el vele szemben.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Kiskunmajsai Rendőrőrsének nyomozói egy 28 éves helyi lakost vettek őrizetbe. A férfi több vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható. Erről az ügyről bővebben itt olvashatnak.