Kezdőlap Események Jubilál a Csiperó Fesztivál

Jubilál a Csiperó Fesztivál

 

Az 1990 szeptemberében Kecskeméten megalakult közhasznú civil szervezet immár 15. alkalommal szervezi meg Európa Jövője Nemzetközi Gyermek-és Ifjúsági Találkozó néven a régió legnagyobb szabású, egyhetes fesztiválját. A 2018. június 30. és július 7.között sorra kerülő színes és változatos programfüzér fővédnöke Herczegh Anita, a Köztársasági elnök felesége. Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia a hagyományokhoz híven a mindenkori védnök szerepét látja. Köszöntője után ő adja át, majd veszi vissza a záróünnepségen a Város Kulcsát a legfiatalabb résztvevő gyerekpárostól.

A találkozóra 20 országból 30 csoport, összesen 600 fiatal érkezését várják a szervezők. Távoli országok sem először képviseltetik magukat, az egyik régi ismerős Új-Delhiből, míg a japán testvérváros, Aomori másfél évtized után ismét küld tizenéves ifjakat, akik szokás szerint szintén hasonló korú fiatalokat nevelő családoknál lesznek elszállásolva. A színpompás, hivatalos megnyitóra július 1-jén, vasárnap koraeste kerül sor a csodás kecskeméti főtéren, de a folyamatosan érkező vendég-csoportok, a nagyszámú helyi és távolabbról ide sereglő érdeklődők már a nulladik nap estéjén élvezhetik a nagyszínpad első produkcióját, a „Légy jó mindhalálig” című előadást a Keceli Musical Stúdió jóvoltából.

A Fesztivál parádé július 1-jén, vasárnap 18 órakor veszi kezdetét a résztvevő csoportok felvonulásával, majd ezt követi az ünnepélyes megnyitó 19 órakor. Már az első este fergeteges műsort élvezhetnek a kecskeméti főtér látogatói: a legendás Hegedűs Együttes zenei kíséretére a neves kecskeméti Hírös Néptánctanoda és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Néptáncegyüttesének közös produkciója minden bizonnyal egyike lesz a felejthetetlen nagyszínpadi élményeknek.

A találkozó vendégcsoportjainak Gyermekvarázs összefoglaló címet viselő műsorai a kultúrák valódi találkozása lesznek minden nap délelőtt és délután a főtér központi színpadán. Ugyancsak hétfőtől péntekig zajlanak majd az esti nagykoncertek, amelyeken a szervezők év eleji felhívására érkezett ifjúsági közönség szavazatok alapján – szponzorok támogatását is élvezve – népszerű hazai zenekarok (Kelemen Kabátban, Punnany Massif, Zoord, Aurevoir, Úzgin Üver stb.) lépnek fel. A Szilágyi Áron menedzselésével sorra kerülő, nagy nemzetközi népszerűségnek is örvendő Romkerti Koncertek sorozat már az egyike a külön programcsokorként szerveződő kulturális kínálatoknak. Az állandó események közé tartozik az Európai Piknik nap, amely ezúttal új helyen és új időpontban, az igen kedvelt Benkó Zoltán Szabadidőparkban és keddi napon zajlik majd, s a vendég és hazai csoportok ismerkedését szolgálja önfeledt kikapcsolódás, sport- és kalandjátékok kíséretében. csütörtök este az Európa Mix műsor lesz a figyelem középpontjában, amelyben többek között a Visegrádi Négyek „Bravekids” elnevezésű projekt résztvevői által hete óta erre az alkalomra készülő táncbemutató premierje lesz látható.

A több mint két évtizedes múltra visszatekintő Magyarország Öröme elnevezésű pénteki nap „találkozó a találkozóban”. Ez a határon túli magyar csoportok seregszemléje, amely egyúttal különleges módon köszönti a városi rangban 650 éve már létező Kecskemét városát: a Szentegyházi Gyermekfilharmónia (a „Fili”) közreműködésével 650 gyermek 650 másodpercben magyar népdalokat énekel!

A környezetvédelem fontosságához kapcsolódó népszerűsítő akciók Kecskemét csaknem minden fontosabb rendezvényén jelen vannak, s így a Csiperó Fesztiválok a kezdetektől fogva maguk is nagy jelentőséget tulajdonítanak a kérdésnek. Ez alkalommal az egyik jelentős szakmai támogató, a Bácsvíz Zrt. munkatársai mutatják be tisztán elektromos meghajtású járműveiket, valamint kvízjátékra invitálják az érdeklődőket.

Ismét az ifjúsági közös összefogásának nagyszerű példája lesz a Nemzetközi Élmény Műhely finnországi és magyar munkatársainak vezetésével egy 650 cm magas víztorony megépítése és együttes feldíszítése, amellyel párhuzamosan egy amerikai matematika professzor irányításával a geometria csodáinak játékos művészi alkotására nyílik lehetőség az egész héten birtokba vett Emléktár téren. A jubiláns Hírös Város múltja iránt érdeklődőket az utolsó nap délelőttjén külön várostörténeti klub is fogadja majd. Ezen programok kiemelkedő társadalmi partnere a Bács-Kiskun Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat.

A délután már a fesztiválzárás jegyében zajlik. Először a kitüntetési ünnepségre kerül sor a Cifrapalota pávás dísztermében, ekkora kerül átadásra az Egyesület által alapított Európa Gyermekeinek Jövőjéért Díj átadására is. A Vasútparktól kezdődő sugárúton átvonuló sereglet fesztivál parádéja és a „Fili flashmob” után este 7 órakor kezdődik a főtéri záróünnepség, amelyen a külföldi csoportok képviselőinek fellépése alkalmával kerül vissza polgármesteri kézbe a Város Kulcsa. Ezt követően a Budapest Bár zenekar ad koncertet, amely után „Viszontlátásra 2020-ban Kecskeméten!” címmel látványos lézershow és tűzijáték zárja az egyhetes európai ifjúsági találkozót, amely hagyományosan a kecskeméti és térségbeli családok, a magyarországi közösségek vendégszeretetének kiváló példája egyúttal.

A Fesztivál állandó, de külön program szerint működő szakmai csoportjai a határon túli magyar óvónők 25 évvel ezelőtt életre hívott „Csillagszemű Tábora”, valamint „Kincskereső” néven a magyar irodalmi gyermektábor. Ez utóbbi közösség diák résztvevői a fesztivál végére ez alkalommal is megjelentetik magyar és angol nyelven a rendezvény újságját „CsiperOK” címmel.

Itt tartózkodás ideje alatt a külföldi csoportok mindegyike felkeresi az egyedülálló kecskeméti Városháza szecessziós dísztermét, felkeresi a város fontosabb kulturális műhelyeit és részt vesz a mobil applikáció segítségével zajló interaktív városismereti rejtvénymegoldó túrán. A főtéren minősített kézműves alkotók vására mellett családos játszó- és pihenő sarkok várják a nyári szünidőben itthon lévő kicsiket és nagyokat egyaránt. A fesztiválhét alatt a Vérellátó Központban várják majd az önzetlen segítőket, donorokat.

A mai sajtótájékoztatón részt vett és felszólalt Dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét MJ Város alpolgármestere, Berei Andrea, az Európa Jövője Egyesület(EJE) elnöke és Dr. Kriston Vízi József, az EJE elnöke.