Kezdőlap Események A Duális típusú képzésről tartottak nemzetközi konferenciát Kecskeméten

A Duális típusú képzésről tartottak nemzetközi konferenciát Kecskeméten

A tegnapi nap folyamán, 9 órától, Kecskeméten a Három Gúnár Rendezvényházban került megrendezésre egy nemzetközi konferencia a duális felsőoktatásról. Az egész napos rendezvényen a duális típusú oktatás került bemutatásra.

A rendezvény Dr. Ailer Piroska, a Neumann János egyetem rektorának, valamint Gaál József, Kecskemét város alpolgármesterének köszöntőivel indult. Ezt követően az egybegyűltek számos külföldi és belföldi előadót hallgathattak meg, akik ezt az egyre népszerűbb képzési formát mutatták be, valamint taglalták előnyeit és eredményeit.  Az eseményen képviselte magát többek az Innovációs és Technológiai Minisztérium, Kecskemét város önkormányzata, valamint a duális képzésben részt vevő intézmények és cégek.