Kezdőlap Interjú Szép karrier elé néz a fiatal énekesnő „Előttem áll az élet” –...

Szép karrier elé néz a fiatal énekesnő „Előttem áll az élet” – Interjú Ilyés Jeniferrel

Ilyés Jenifer neve mindenki számára a népszerű X-Faktor tehetségkutató műsorának 2014-es szériájából vált ismertté. Azóta az énekesnő rengeteg műfajban kipróbálta magát, ma már pedig a Sziget Színház egyik tehetséges színésznőjeként láthatjuk több darabban is. A közelmúltban a kecskeméti Esküvő Kiállításon hallhattuk őt énekelni, de sok más újdonsággal is készül az énekesnő, amelyekről részletesen beszámolt az Alföldi Régió Magazin szerkesztőségének.

Mikor döntötted el, hogy énekesnő szeretnél lenni?

Egészen kicsi koromban csöppentem bele a zene világába, 7 évesen elkezdtem zongorázni, attól kezdve pedig rengeteg műfajban kipróbáltam magam. A tanulmányaim és a zongoraórák mellett szépségversenyekre és modell iskolába is jártam Sütő Enikőhöz. Nagyon sok helyszínen kipróbáltam magam, amíg végül 13 évesen a zeneiskolámban ének tanárhoz kezdtem járni. Nagyon hamar fény derült a tehetségemre, ugyanis rendkívül jó ritmusérzékre és hallásra tettem szert a zongoraórákon, a hangszínemet hallva pedig rögtön tudta az énektanárom, hogy érdemes tovább képezni a hangom. Ebből adódik az is, hogy a magas, nagy ívű dalokat könnyen el tudom énekelni. Ettől fogva már egyértelmű volt, hogy az éneklés lesz az én utam, a versenytáncot is abbahagytam, hiszen mindkét irányban maximális befektetett munka az elvárás.

Hogyan értékeled az elmúlt évet a karriered szempontjából?

Egy évig műsorvezetőként dolgoztam a Broadway Rádióban, így megint egy egészen más vonalon próbálhattam ki magam a média világában. A munkám mellett kommunikáció és média szakra járok, most kezdtem a 3. félévemet, úgyhogy nem fogok unatkozni ebben az évben sem. 2018 leginkább a tanulás éve volt, hiszen számomra egy teljesen új terepen mozoghattam. Elképzelhető, hogy a jövőben műsorvezetői munkákat is el fogok vállalni, amennyiben adódik ilyen lehetőség.

Melyik műfaj áll a legközelebb a szívedhez?

2014-ben a X-Faktor tehetségkutató műsorban a TOP12 között végeztem, ahol az egyedi, dívás, pop dalokkal vittem színt az élő adásokba. Mivel nagyon szeretek magas hangokat énekelni és az érzelmeimet kimutatni, ez a stílus áll hozzám a legközelebb. Többek közt Beyoncé, Celin Dion és Lara Fabian dalait adtam elő, amelyekkel mindig nagy sikert arattam. Ezen kívül még a latin zenéket is kedvelem, amelyeknek a ritmusa az, ami a leginkább magával ragad. A közeljövőben tervezek kiadni egy saját dalt Magyarország egyik ismert dalszerzőjével, amely szintén ezt az irányvonalat fogja képviselni. Még csak most kezdtünk bele a közös munkába, de várhatóan tavasz vége felé lesz hallható ez az új szerzemény.

Nemrégiben került megrendezésre Kecskeméten a minden évben hagyományos Esküvő Kiállítás, ahol fel is léptél. Kinek a ruháját viselted?

A Sophia Loretta Menyasszonyi és Esküvői Ruhaszalon ruháját volt szerencsém viselni, akinek a tulajdonosát, Darányi Szilviát már nagyon régóta ismerem. Majdnem 10 éves a kapcsolatunk, szinte egész gyerekkoromat, pályafutásomat végigkísérte. Már több alkalommal kért fel zsűritagnak egy-egy esemény kapcsán, de sokszor voltam fellépni is az általa szervezett rendezvényeken, így magától értetődött, hogy erre a különleges alkalomra is meghívást kaptam. Rengeteg kiállítóval ismerkedhettem meg, számtalan édességet kóstolhattam meg, gyönyörű virágcsokrokat láthattam, egyet ajándékba is kaptam a fellépésem után. Az esküvő kiállításoknak mindig különleges, nem evilági hangulatuk van, örülök, hogy én is ott lehettem.

A színházi karriered szempontjából hogyan tekintesz a jövőre? Milyen terveid vannak erre az évre?

Lassan 10 éve játszom a Sziget Színházban. Nekem ez volt a kiindulópontja a karrieremnek, hiszen mindent itt tanultam meg a színházi életről. Természetesen bármire nyitott vagyok, szívesen dolgoznék nagyobb színházakban, de a filmszerepek is szóba kerültek már. A Sziget Színházban most nagy sikerrel játsszuk a „Jimmy” című musicalt, amely Zámbó Jimmy életművét dolgozza fel. Jelenleg egy új produkcióra készülünk, amely Demjén Ferenc dalainak összeállításából fog felépülni. Énekesnőként szeretnék egy kicsit stílust váltani, az első latin dalom után további 2-3 zeneszám megjelenése várható a közeljövőben. Úgy gondolom, hogy előttem áll az élet, amely még számos lehetőséget fog elém sodorni, így szeretném magam a lehető legtöbb területen kipróbálni.