Kezdőlap Kecskemét 11 csoport mutatkozott be a VIII. Báron Bábos találkozón a Neumann János...

11 csoport mutatkozott be a VIII. Báron Bábos találkozón a Neumann János Egyetemen

A kecskeméti Neumann János Egyetem Pedagógusképző Karán 2019. április 10-én került sor a VIII. Báron Bábos Találkozó és az országos gyermekbábos találkozó megyei döntőjének lebonyolítására.

A találkozót Báron László festőművész-docens, a kecskeméti Ciróka 
Bábszínház alapítója emlékére szervezi meg a Báron Bábos Műhely valamint a Magyar Gyermekkultúra Módszertani Központ, a találkozónak otthont adó Pedagógusképző Kar tudományos műhelye. A zsűri tagjai ezúttal Tóth Anita bábcsoportvezető-bábszínész, Lénárt András bábművész-egyetemi oktató (Színház- és Filmművészeti Egyetem, Színházrendező-bábszínházi rendező szakirány) és Szabó Pál docens-festőművész voltak.


Az idei találkozón két óvodás és kilenc általános iskolás bábcsoport 
vetélkedett. Az országos döntőre a zsűri döntése alapján két csoport 
jutott tovább: Háry János c. előadásukkal a Kertvárosi Általános Iskola 
4. osztálya (csoportvezető: Szirtes Józsefné) és a POP császár új ruhája c. előadásukkal a tiszaalpári Délibáb Bábcsoport (csoportvezető: Aracs Eszter).


A találkozó végén tudományos szimpóziumra is sor került, melynek során a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának munkatársai, valamint a kecskeméti Pedagógusképző Kar oktatói tartottak előadásokat pedagógiai bábjáték, ill. gyermekkultúra témákban. A szekszárdi kar Dienes Zoltán Gyermekkultúra és Élményközpontja és a kecskeméti Magyar Gyermekkultúra Módszertani Központ között több éves munkakapcsolat van, amelynek egyik eredménye volt ez az együttműködés.

A szekszárdi kar küldöttségét Dr. habil Bús Imre általános és tudományos dékánhelyettes vezette, a kecskeméti kart a szimpóziumon Dr. Galuska László Pál főiskolai docens képviselte.