Kezdőlap Kecskemét BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN TÖRTÉNT

BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN TÖRTÉNT

Az elmúlt 24 óra főbb eseményei.

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök és honvédek 2019. június 27-én 0 óra és 24 óra között három esetben összesen 15 illegális migránst tartóztattak fel Hercegszántó, Mélykút és Tataháza közigazgatási területén. Az iráni és afgán állampolgárok jogellenesen lépték át az államhatárt, így mindannyiukat visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Ugyanebben az időszakban a határrendészeti feladatokat végrehajtó rendőri állomány két esetben hat illegális migránst akadályozott meg abban, hogy jogellenesen Magyarország területére lépjenek.

Tompa Közúti Határátkelőhelyen 8 órakor egy szerb állampolgár jelentkezett kilépésre, ám útiokmánya ellenőrzése során kiderült, hogy abban egy hamis bélyegzőlenyomat van. A férfivel szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Idegenrendészeti Osztálya eljárást kezdeményezett.

A tegnapi napon az egyenruhások három személyt fogtak el, illetve további hat előállításáról intézkedtek. Közülük négyen bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Kiskunmajsai Rendőrőrsén 14 óra 45 perckor bűnügyi őrizetbe vettek egy 30 éves helyi lakost. A férfi rongálás és zaklatás vétségével gyanúsítható.

A kiskunfélegyházi rendőrök 15 óra 30 perckor gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából egy 38 éves helyi lakost vettek szabálysértési őrizetbe. A nő úgy közlekedett a város területén autójával, hogy őt a Győri Rendőrkapitányság a járművezetéstől jogerősen eltiltotta.

Megyénkben az elmúlt 24 órában tizenkét anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.