Kezdőlap Kecskemét Három magyar páros, három különböző vb-érem Szegeden

Három magyar páros, három különböző vb-érem Szegeden

A Hagymási, Medveczky páros arany-, a Hajdu, Jonatán kettős ezüst-, a Lucz, Kiss egység pedig bronzérmet nyert az ICF olimpiai kvalifikáció kajak-kenu világbajnokságon. A pénteket Kopasz Bálint és Fernando Pimenta középfutamos csatája zárta. Ez történt a harmadik versenynap délutáni programjában.

Nem is indulhatott volna jobban a péntek délutáni program, hiszen Lucz Anna és Kiss Blanka K-2 200 méteren nem kis bravúrt végrehajtva megszerezte az épek versenyében az első magyar érmet, azzal, hogy a harmadik helyen ért célba.

Kiss Blanka: „Az egész nagyon tetszett, a rajtból jól jöttünk ki, és még a végén is el tudtunk indulni, ami nem mindig sikerül. A célbaérésnél semmit nem érzékeltem, mindig csak Annát szoktam nézni.”

Lucz Anna: „Nagyon boldog vagyok, külön öröm, hogy itt vannak a családtagjaim és a barátaim is. Megnézzük a futamokat, és utána ünneplünk egy nagyot.”

A következő érem egy ezüst volt, amit nyertünk pénteken délután. Ez szintén egy kellemes meglepetés volt, ugyanis a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenu párostól nem volt elvárható, hogy mindenképp dobogóra álljon 500 méteren, hiszen az 1000 méterre készültek egész évben.

Hajdu Jonatán: „Láttuk a kínaiak versenyzését az előfutamban, és most is megcsinálták ugyanazt. Megpróbáltunk kapaszkodni rájuk, indítottunk egy kisebbet, majd egy nagyobbat, úgy éreztük, hogy jövünk fel, de jobban bírták, mint amire számítottunk.”

Fekete Ádám: „Jöttünk fel a kínaiakra, azt hittem, hogy megfogjuk őket, de 100-nál indítottak egyet, kicsit elmentek, és behúzta őket a szívük. Ez volt a második pályánk 500-on ebben az évben, és nem titkoljuk, hogy Tokió a célunk, márpedig ott 1000 méteren rendeznek versenyt.”

Az első magyar aranyérmet ezt követően nyertük az épeknél, méghozzá elképesztő fölénnyel. A női K-2 1000 méteres döntőben a Hagymási Réka, Medveczky Erika kettős már az elején elment a mezőnytől, és senkitől sem zavartatva állította talpra a péntek délutánra már szép számmal kilátogató nézőket.

„Nem számítottam arra, hogy ilyen könnyű lesz, én mindig tartok az 1000 métertől, nekem ez többlettáv, de szerencsére jó pályát mentünk. Erikával könnyű volt összeszokni, gyorsan átvettük egymás ritmusát, és egy aranyérem lett belőle” – mondta Hagymási Réka, aki 200 párosban volt világbajnok, így nem volt egyszerű dolga átállni 1000 méterre.

„Nem készülök az 1000 méterre külön, mert az 500 a legfontosabb, és biztos sokan meglepődnek, de 200-on is egész gyors vagyok, csak ott nem szoktam elindulni. Öt vb-címem már van 1000 méteren, most azt kívánom, legyen meg a harmadik 500-on is” – ezt már Medveczky Erika mondta, aki az elmúlt három évben három különböző párral nyerte meg ezt a számot a világbajnokságon, az idei vébén pedig még az 500 négyes tagjaként is harcba száll az aranyéremért.

Az Erdőssy Csaba, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Kós Benedek férfi kajak négyes 1000 méteren negyedik lett.

Tóth Dávid: „Mondhatnám, hogy szomorú vagyok, mert lemaradtunk a dobogóról, de mivel messze voltunk a harmadik helyezettől, így nem bánkódom.”

Kulifai Tamás: „Sokan mondják, hogy a negyediknek a legrosszabb, mert épphogy lemaradt a dobogóról, de én akkor érezném ezt, ha nem tudtam volna magam kievezni. Ebben a pályában azonban mindent beletettünk.”

Egyaránt ötödik helyen végzett Bragato Giada C-1 500 méteren és Dombvári Bence K-1 500 méteren. A fiatal kenus lány eredménye nagyon szép teljesítmény, míg Dombvári egy rendkívül erős mezőnyben zárt ötödikként, bár elmondása szerint elrontotta a döntőt, és az alapok sem voltak meg nála.

„Nagyon fájt ez a pálya, ma sajnos ez csak egy ötödik helyre volt elég. Hiányoznak olyan alapok, amelyek nélkül nem lehet világversenyen jó eredményt elérni, ezeket vissza kell szereznem. Kapkodós verseny volt, nem azt a taktikát választottam, amit szoktam. Nem szabad annyira menni, amennyire melletted mennek, mert úgyis megdöglesz a végére. Sajnos én mentem a spanyollal, mert azt hittem, hogy a mezőny is menni fog. Nem szabad az ilyen trükköknek bedőlnöm.”

A Korisánszky Dávid, Mike Róbert kenu páros 200 méteren nyolcadikként ért célba.

A napot néhány középfutam zárta, ám ezek rendkívül fontos középfutamok voltak, tele olimpiai számmal. Kajak egyes 200 méteren Lucz Dórára hatalmas felelősség hárult azzal, hogy 500 párosunkat kizárták. Az újpesti versenyző azonban nem roppant össze a teher alatt, és futamában másodikként végezve bejutott a döntőbe, újabb lépést téve ezáltal az olimpiai kvóta felé.

Ugyanezt tette Kopasz Bálint, aki egy futamba került legnagyobb riválisával, Fernando Pimentával. A verseny rendkívül szórakoztató volt, még akkor is, ha valódi tétje nem volt. Pimenta elment az elején, majd Kopasz megelőzte őt, akkor úgy tűnt, hogy a portugál elengedi a futamgyőzelmet, de a hajrában beerősített. A látható presztízsharcot most Pimenta nyerte, 0,05 másodperc előnnyel, de a lényeg úgyis az, hogy a szombati döntő után ki örülhet majd.

„Számítottam arra, hogy Pimentával csatázni fogunk, nagyon tetszett, hogy egyszerre értünk célba. Nyilván tudtam volna még néhány erőset húzni, de akkor az alkarom is bekötött volna és a húzóizmok is jobban megsínylették volna. Én 90 százalékkal mentem ebben a középfutamban, mentálisan egy kicsit el voltam fáradva, de ez holnapra eltűnik. Annyit adtam ki magamból, amennyit elterveztem” – nyilatkozta Kopasz Bálint, aki külön kiemelte, hogy az utolsó 200-250 méteren biztosan extra erőt fog kapni a fantasztikus közönségtől.

Nem jutott viszont be az A döntőbe a középfutamból, így biztosan nem szerez Szegeden olimpiai kvótát Csizmadia Kolos (K-1 200), Nagy Bianka (C-1 200) és a Kiss Balázs, Mike Róbert páros (C-2 1000). A három hajó közül talán Csizmadiának volt a legnagyobb esélye előzetesen, de csak a B döntőbe jutott be, akárcsak Nagy Bianka, a 19 éves kenustól azonban abszolút nem volt elvárás ebben az erős mezőnyben a kvótaszerzés. Dóri Bence betegsége miatt Kiss Balázs és Mike Róbert a vb előfutamában térdelt össze először, így tőlük csodaszámba ment volna, ha kvótát érő helyen végeznek.