Kezdőlap Megyei hírek HÍREK BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

HÍREK BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Bács-Kiskun megyei rendőrök 2019. szeptember 2-án 0 óra és 24 óra között egy súlyos és két könnyű sérüléssel járó, valamint kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Egy sofőrt ittas vezetés gyanúja miatt vér-vizelet mintavételre állítottak elő.

Ezen a napon az egyenruhások négy személyt fogtak el, valamint tíz előállításáról intézkedtek. Közülük négyen bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai 8 óra 50 perckor szabálysértési őrizetbe vettek egy 30 éves helybélit. A férfi a megyeszékhelyen úgy vezetett egy személyautót, hogy őt a Kecskeméti Járásbíróság a járművezetéstől jogerősen eltiltotta.

Szintén a kecskeméti rendőrök igazoltattak egy 23 éves helyi lakost. Az intézkedés során kiderült, hogy a férfival szemben a Kecskeméti Törvényszék lopás bűncselekmény elkövetése miatt folyamatban lévő eljárásban elfogatóparancsot bocsátott ki, ezért őt 13 óra 10 perckor őrizetbe vették az egyenruhások.